a kutya...

Jó érzés tenni valamit kiszolgáltatott lényekért.És egyben szomorú és néha ijesztő és fárasztó...De ezek eltörpülnek azon tényezők mellett,h mennyire érzed,h szükség van rád.
Őszintén megmondva fenntartásokkal mentem a staffikhoz,mert soha nem kellett igazán kutyákkal foglalkoznom és asszem 12 év macskás háttérrel 0 tapasztalatom van. :D
DE megtettem a lépést,h lehessen egyszer belőlem is egy fenntartások nélküli,ideális gazdi.Tehát...
Internetem ugyebár megtaláltuk ezt a menhelyet és elmentünk megnézni,h mizu van rouse hill felé.A helynek nekem Csobánka kisugárzása volt,bár messze nem hasonlított a sok sík felülettel,de utoljára ott láttam egy háznál ennyi kutyát. :p
A család,akik ezt csinálják félelmetesen jó kisugárzásúak,van 3 kiskölök és 3 saját kutya is.Nem beszélve a többi 25-ről,akiknek sajnos ketrecben kell tengetniük a napjaikat,mert az emberek felelőtlenek...:S Mindenesetre végigrohantunk a több tucat kutyán(nem sok név ragadt meg),de kitűnt közülük A KUTYA.Lara egy kis tündér.Alapvetően sugárzik belőle,h szeretetre vágyik,de tele van falakkal és neheznen oldaható csomókkal.Neki sem simogatásból állt valószínüleg az élete,mielőtt a menhelyre került,de itt legalább szeretetet kap és rendes kaját. :)
Kicsit hebrencs a drága és imádja lenyelni a nem neki való dolgokat,mint pl a műanyagból készült játékokat és egyéb emésztehetetlen bizgeréket,amiket imád rágni.Tegnap pl szemtanúi lehettünk,h milyen játszi könnyedséggel nyel le egy kisebb piros puhaműanyag labdát,ami remélhetőleg valamerre ki fog csúszni és nem jár úgy,mint a múltkor...Ugyanis a kisasszony úgy érezte,h egy műanyag izét lenyelni nagyon jó dolog,csak sajnos fennakadt s belében és egy laza 1400 dolláros műtét tudott csak segíteni rajta,amit elég nehezen tudtak előteremteni,de mint itt a élő példa,vannak még emberek,akiknek fontos egy élet...
Tehát most szépen arra várunk,h mi lesz Larával,de erről majd holnap tudok aktuálisabb beszámolót tartani. :)
Minden kutya teljesen más egyébként.Van lelkileg teljesen megtört,van energiagombóc,akinek tök mindegy,h játszol-e vele v sem,de ő ugrál és lefoglalja magát.Van Bonnie,aki egy mogorva vénkisasszony,de ettől függetlenül érdeklődik azért,h ki szereti igazán és nagyon szívesen lopja a kajámat a fogasról... :D
Vannak egymással tökéletes harmóniában élő kis cellatársak,akik tipikus szomorú kutyaszemekkel néznek,ha esetleg elviszik a másikat mellőlük.Van egy tündéri és hatalmas staffi,Jonah,aki félelmetesen nehéz és nagyon szereti kifejezni a szeretetét azzal,h rádugrik(megszakadsz alatta) és utána fergeteges nyálrengeteget pancsol rád(bár az összes a fülnyalásra van rákattanva) és egy igazi jólélek kutya.Ott vannak a kis gombócok,akik izmosak és állandóan pörögnek.Van egy szuka és egy kan,akik egy pár alkotnak,mindössze annyia bőkkenő,h egymás testébe kellett volna születniük... :D A fiú imádja a teniszlabdákat,de annyira,h nem h a szájából nem engedi ki,de ha kaját adsz neki,azt is max akkor fogja elvenni,ha jó messzire mész,h nehogy elvedd a legcsodálatosabb játékot a világon... :)
Scarlett igazi nyucikámnak való kutya és nem csak a neve miatt,de a természete...Félelmetesen szeretetéhes és csak bújik és bújik és bújik...És fizikailag reszket a törődésért...
Tehát tényleg sokféle kutyát láttam csak ezzel a két alkalommal.Ez a menhelyezés tökéletes arra,h rájöjjek,mennyire nehéz is ideális kutyát találni...De végre megvannak a körvonalaim,h mire van szükségem és ki lesz majd az,akivel feltétel nélküli kapcsolatot tudok kialakítani.Addig is,itt vannak ezek a szeretetvámpírok,akiknek tudunk egy-egy jó napot szerezni és ez momentán az egyetlen, ami számít...

Staffy Rescue, Sydney :D

Kibírhatatlan kutyahiányunkban úgy döntöttünk, hogy önkéntesnek jelentkezünk egy menhelyen, megyünk kutyát sétáltatni, mozgatni, stb.. Hova máshova is mentünk volna, mint a Sydney Staffy Rescue-ba, ahova a Sydney menhelyekre begyűjtött Staffyket és PitBullokat hozzák az altatás elől. Fél óra alatt lezúztuk az 50km-t északnyugatra és 11 körül már ott is álltunk a bejáratban.. Nagyon örültek nekünk, rengeteg meló van egy menhely körül.. Tudni kell, hogy a NSW-ben 2 éve tilos PitBullt tartani (senkinek sem világos, hogy miért), így csak néhány szerencsés (már gazdinál levő) kutyi, meg keverék élte túl ezt a rendeletet.. Szerencsére ezt nem mindenki hajlandó elfogadni és dacolva a nem pici büntetéssel, itt is tartanak 2 pitbullt, az egyikbe, Larába, azonnal szerelmesek lettünk. Igazi tündér, világosbarna, rózsaszín orral és sárga szemmel, nagyon gyengéd, picit félénk és gyönyörű.. Igazi puszigép, szerinem még nincs 1 éves se.. Annyira de annyira kihoznánk.. szerintem tök jól kijönnének Sookieval.. mindkettő tüneményes :) Na majd ezt még meglátjuk.. :P

Először egy Georgeot a staffyt és Jasmine-t, egy albínó argentin dog-boxer féle keveréket vittünk ki sétálni.. Jó 30 fok lehetett, kb a földhöz szegezett minket a nap.. A menhely melletti nagy mezőre lehet kivinni a kutyákat, ahol vannak tehenek, amik közé nem szabad besétálni, mert a bikák nekimennek a kutyáknak, illetve vannak nyugis de mérges kígyók is, amikkel jobb vigyázni, illetve jól elkerülni. Kimentünk, sétáltunk, vigyáztunk, aztán visszasétáltunk, mert George kifulladt (elég nehezen kapott levegőt) mi meg majdnem napszúrást kaptunk.. pihiztünk egy picit, aztán kihoztuk játszani Larát, és amíg Adri elvolt vele, én mentem segíteni Anthonynak új kennelt csinálni, mert panzióztatnak is és az ünnepekre kb 20 új kutyát várnak..
(Most van nekik 25 kb, azaz annyit kutyázunk, amennyi belénk fér és akkor se érünk körbe egy nap alatt.. :)
Ezután segítettünk megmosni 2 kutyát (tök jó kutyamosó kádjuk van) és kihoztunk játszani még egy pár staffyt.. Fura, hogy jellemzően nem amerikai staffyk vannak, hanem kb fele akkora mini staffyk.. Iszonyat erősek, energikusak és imádnivalóak, de nekem nagyon picik.. Viszont nagyon jókat lehet játszani velük :) Délután 4-re elfáradtunk, a házinéni adott nekünk jeges vizet, meg mutogatott pár kutyaképet a menhely történetéről, aztán hulla fáradtan, koszosan, ragadósan, sárosan, de boldogan elindultunk haza. Nagyon élveztük a dolgot, hétfő délután megint megyünk.. :D Fotók majd jönnek..

re...

Tudom,h megint nem írtunk már nagyon régen,de vhogy tényleg lustulunk.Kezdem a fogorvossal...
Mivel csodálatos minőségű fogakat kaptam a sorstól,kitört egy kis darab az egyik rágófogam oldalából.Fogalmam sincs,hogyan lehettem ennyire tehetséges,de sikerült... :)
Mivel tudtuk,h itt párszor annyiért néznek egyáltalán vki szájába,mint otthon,keresni kezdtünk vmi elfogadható árú emberkét,aki nem vésővel és kalapáccsal szeretne problémát kezelni.Találtunk neten egy oldalt,ahol az olcsó fogorvosok voltak feltüntetve(elég sokan),mivel vmi szervezethez tartoztak,olcsóbban csinálták a dolgokat.Tehát felhívtuk az egyiket,aki számunkra ismert helyen volt,a kedves Dr. Than-Chan Cao Trant.Az asszisztens nagyon aranyos volt,szal már nem azzal a szokásos gyormorrángással mentem oda,amivel általában a fogorvosokhoz.Tökre reméltem,h hiphop megleszünk és tényleg.Igaz,h nem pont úgy csinálják,mint otthon.Például a fogorvosi széket megdöntik úgy,h picit lejjebb legyen a fejed a lábadnál és ezért inkább vmi elcseszett műtéti előkészületnek tűnt minden,mint fogfúrásnak.Nem is beszélve arról,h féltem,ha sokáig kell így feküdnöm,elkezdt visszacsúszni az ebédem... :)
Kedves vietnámi doktorbácsink mondta,h érzésteleníteni kell,aminek szintén mérhetetlenül örültem,de megadtam magamat a sorsnak és hagytam,h egy fémkeretbe öltöztetett injekcióstűvel benyomuljon az állkapcsomba...Nagyon fincsi volt...
Miután lezsibbadtam,fúrt egy kicsit,aztán betömte a fogamat és már fel is ülhettem,h fizessünk és menekülhessek kifelé,ahol nem hallom a fúró hangját és azt a jellegzetes csontfúrás szagot se kelljen szagolnom.Mivel a biztosítónak jelenteni kellett,kértünk számlát és kaptunk mellé egy cserfes asszisztenst,aki boldogan elmesélte,h mien Ázsia,nekünk utazni kell és mit h csináljunk és vigyázzak a fogamra meg ne harapjak ki magamból darabokat...Szal ényleg aranyos volt,de kicsit rosszkor talált meg asszem a tanácsaival.A lényeg,h negyed óra múlva már kint is voltam és vártam,h ismért tudjak minden arcizmommal artikulálni... :D

a napok....

Megint rég nem írtunk...Ennek annyi oka van,h könnyű megszokni,h semmit nem csinálunk... :p
Mindenesetre most gyűjtöttem egy kis energiát,h összeszedjem... :D
Tehát...
Nov.16:
Mivel mostanában spontán találjuk ki,h hova megyünk,ezért kinyitottuk a térképet és úgy döntöttem,h a hülye nevű nemzeti parkot szeretném látni aznap(ku-ring-gai national park).Felkerekedtünk,oda is értünk egy óra alatt és megint kilyukadtunk egy kanyargós úton.Nem értem,h a nemzeti park miért egyenlő azzal,h hajtűkanyarok,keskeny utak és sok légy(najó,az utóbbit értem...).Kétfelé ágazott a főútvonal és úgy éreztük,h meg kell néznünk egy patakot,mert biztosan nagyon szép és...Hát tényleg az volt.Igaz,h nem tudtunk a yacht kikötőtől közelebb jutni a vízhez,de bepótoltuk hegyről lemenet és csináltunk egy csomó képet.Kivételesen nem voltam fáradt,tehát élménybeszámoló fog következni ahelyett,h mennyire utálom a legyeket. :D
Óriási zöldövezet.Talán ez a legmeghatározóbb.Magyarországon az erdők kopár kis izéknek tűnnek ezekhez a dzsumbujokhoz képest.Szerencsénk volt,mert még nem a szezonban érkeztünk,ezáltal majdnem ingyen tudtuk megnézni a parkot($11 sztem nem sok ahhoz képest,h nem ez az első hely,ahova betévedtünk...:p).
Kaptuk a nénitől,aki beengedett minket egy lapot,amin fel volt tüntetve az összes szép kilátórész és még az is oda volt firkantva,h mien hosszú és mennyire nehéz út.Mivel tipikus túrázók vagyunk,tangapapucsban indultunk el,szal sajnálom,de csak a főkilátóról tudok mesélni,a többit majd bepótoljuk később,amikor drága apukám,mint rabszolgahajcsár,végig fog minket rángatni az összes útszakaszon... :)
A west head az út levégén van és tényleg fantasztikus kilátás van róla.Szemben velünk a már megismert palm beach és az annál lejjebbi partok voltak láthatóak,míg balra egy olyan sziget,amit lions headnek hívnak,mert olyan a formája.Ez a kis sziget rendkívül érzékeny élővilággal rendelkezik,főleg madarak formájában,ezért nem megközelíthető.A képek majd ha sikerül felrakni őket,kicsit jobban beszélnek magukért,minthogy minden részletüket le tudjam írni,de tényleg nem bántuk meg,h ellátogattunk ide.Visszafelé úton Gabica megbizonyosodott arról,h a wc-k még egy nemzeti park közepén is tisztábbak,mint Mo-on kb bármely közterületen.Jajjj,láttunk kengurut.Az elsőt odafelé a legégett fák között(2 hónappal ezelőtt volt egy elég masszív erdőtűz arrafelé,ami csúnya nyomokat hagyott maga után...)kajálni.A másikat pedig közvetlenül az út szélén.Nagyon jófej volt,még azt is hagyta,h kocsival közelebb guruljunk hozzá és lefilmezzük.Ő lett Bugri. :) (Blitz,ő az!)
Hazafelé rájöttünk,h be kék vásárolni,szal beugrottunk egy kisvárosba vhol Church point környékén és megint rákattantunk a pikeletsre... :D
Nov.17:
Wollongong.Csakhogy egyből megszegjük az el6ározásunkat,megterveztük,h elmegyünk Wollongongba,SŐT még neten is utánanéztünk,h mi szép van még arrafelé.Nagyon zsír hely.Van egy híres túristaút is arra,ami közvetlenül a part fölött vezet és gyönyörű a kilátás róla...Hajtottunk kicsit Stanmore Parkban,h meglássuk az út kezdetét,majd mikor végighaéadtunk rajta,irányba vettük a végállomásunkat.Mikor megérkeztünk Wollongongba,már nagyon meleg volt,egész nap a kocsiban rohadtunk,szal gyors városnézés és menjünk fürdeni,mert oooolyan szép idő van.Szal felmentünk Mt. Kirahoz és lefényképeztük a várost,ami alattunk elterült.Igazából már teljesen rá voltunk kattanva a strandolásra,tehát gyors kaja és türcsivásárlás és go to the beach...Persze beborult az ég.Ez annyira tipikus. :D
De már semmi nem tántoríthatott el minket.Belevetettük magunkat a hullámokba,de én pl azzal nem számoltam,h a szél erős és az 50 kilómmal nagyon nemes egyszerűséggel kisodor a partra... :)
Elpancsiztunk és felmentünk utána a mellettünk lévő világítótoronyhoz,ahol lőttünk pár képet,viszont már kezdett rohamosan hűlni az idő,szal léptünk.
Nov.18:
A nagy családi összeröffenés.Jannak fellépése volt a belvárosban,tehát ahogy a jó családokhoz illik,mindenki elment,h megnézze a jövő tehetségeit.Persze ahogy vérbeli szétszórt és enyhén szervezetlen emberekhez illik,akik dolgoznak és otthon nem csinának semmit,majdnem mindenki egy,másfél órával a koncert vége előtt futott be,de így is nagy örömet okozva.Janék után egy hihetetlenül borzalmas csapat lépett fel egy rikácsoló csajjal és két részeg gitárossal.7re volt asztalfoglalásunk erskinevillebe,de már mindenki fohászkodott,h induljunk el...
Végre sikerült mindenkinek összeverbuválódni és betelepültünk az étterembe.Nagy családi beszélgetés,finom kaja és egy hangulatos este.Tudom,h nem nagy szám,de félelmetes összetartás van ebben a családban és jó köztük lenni...
Ezután volt még egy potyanapunk vhol egy ipari tónál,ami nem volt se szép,se különleges,de lefotóztuk,h ien is van.
Tegnap családi vacsi volt megint kis bécsi schnitzellel,amit Tina sütött.Fincsi volt,megint jót beszélgettünk az élet nagy dolgairól és megtudtuk,h mi a gríz angolul.Tehát tanulságos este volt... :D
Mamegyünk koncerte megint,ahol természetesen mindenki ott lesz,tehát éljük a nagycsaládok mindennapi életét,néha külön utakat járunk,de végre TÉNYLEG van hova hazamenni... <3

big second... :D

Ma is elmentünk egy kicsit,h kimozduljunk a lakásból.Egy kör alatt lefutottuk a kocsipapíros ügyeket és elmentünk szemüvegtisztító rongyot venni.Tök jó fejek voltak,mert ingyen megkaptuk.Magyaroszrszágon sztemmég próbáltak volna magasabb árat kicsiholni egy anyagdarabért,mint amennyibe kerül...Sebaj,nem ott vunk.Mászkáltunk egy sor Marrickvilleben és elindultunk hazafelé.Még mielőtt bekerültünk volna az utcánkba,kitaláltuk,h menjünk el inkább Bondi-ra,mert régen voltunk.Meglepetéééés!!!
Bondi teljesen más jó időben,mint rosszban.Az emberek feldobják,a parton már gyülekeznek a szörfösök és a tengerre vágyók,szal elsétáltunk a parton és felfedeztük egy új részét ennek a fiatalparadicsomnak(Leah szerint ez a legideálisabb hely a fiataloknak...).Körbemászkáltunk a sziklákon,néztük a rákokat,az úszókat,a kenusokat,kajakosokat és az egész mozgalmasságot,ami körülvett minket.Gabica ellenállhatatlan vágyat érzett arra,h még távolabb menjünk és így kiértünk egy nagyonn szikla-tenger részhez.A hullámok néha elég kemények voltak és jócskán bekukkantottak a sziklák közepére,de én úgy éreztem,h közelebb kell mennem.Baromi felszabadító érzés volt állni a hullámok fölött...egészen addig,amíg nem került egy fölém.Láttam,h elég masszív,de nem hittem,h be is szeretne teríteni tetőtől talpig...Volt még annyi időm,h hátat fördítsak és így legalább a fejem nem lett vizes...És kb az volt az egyetlen. :D
A sokkot leszámítva tényleg vicces volt,értékelték a körülöttünk lévők is. :p
És csak h mindenkinek legyen egy jobb napja,meg van örökítve,ah a hullámot meglátom és tátott szájjal konstatálom,h kurva vizes leszek... :D

ma...

Jó napunk volt,olyan átlagosnak induló...Felkeltünk 11-kor és gondolkoztunk,h mit is kéne ma csinálni.Végül arra az elhatározára jutottunk,h menjünk el Cronullaba.Annától már hallottuk,h mien szép,gondoltuk meggyőződünk róla mi is.Nagy nehezn térképen összehoztuk az utat és az idő is úgy döntött,h kedves lesz velünk,mert sütött a nap és csicseregtek a madarak.:D
Egy kb 3/4 órás út volt odafelé.Nem rossz hely,sőt egész kis takaros,különleges kis parti medencékkel meg minden.Ha egyszer ide kéne költöznöm és nem lenne pénzem Watsons bay-re,sztem itt akarnék magamnak kecót.A képek sztem magukért fognak beszélni...
Mielőtt erre a kis csodahelyre értünk volna,elgurultunk Botany bay felé.Most kezd beépülni a hely,de nagyon takaros házikók vannak majdnem szép kilátással.Az egyetlen bibi a dologban,h darukra,gyárépületekre és némi reptéri forgalomra lehet rálátni a tengeren kívül.Körbesétáltuk azért a kis félszigetet,találtam a homokban kis féregszerű izéket meg süppedtünk a homokban meg voltak kutyák meg ienek...:)
Miután kigurultunk a partról,eljutottunk a Botany bay nemzeti parkhoz és láss csodát,ez nekünk való hely volt.Nem kellett fizetni,mert még nem volt szezon és autóval körbe lehet járni a legszebb részeket!!!:p
3 helyen kötöttünk végül ki.Az első egy piknikövezet volt hihetetlen kilátással és sok léggyel.A második egy kilátó volt,bálnanézési és kezelési tudnivalókkal,kilátással és legyekkel.A harmadik pedig a felfedezőpark v mi a csoda,de itt szerettem vna kihagyni a legyeket Gabicával együtt,szal inkább villámfotó és húzás...:)
Miután magunk mögött hagytuk eme csodás környékeket és a legyeket,végigszálguldottunk még pár parti részen és végül hazafelé vettük az irányt.Itthon csináltunk egy pizzát,net,drága édesapám megeresztett egy telefont,h mizu velünk(jó azért néha hallani a hangját) és végül úgy döntöttünk,h még elmünk egyet autókázni a naplementében...És innentől lesz furcsa esténk.
A Kings Crosson egy vérző betépett figra ráesett az autónkra,hagyva pár méternyi vércsíkot és utána beesett az autónk mellé.Kb. minden másodpercek alatt történt,de elég para volt.Az emberek köréálltak és felrángatták az úttestről a járdára és remélem jól van,mert vszínüleg csórit elég rendesen megverték.
Folytatva utunkat elindultunk Maroubra felé,h ott is lássuk egy kis éjszakai életet...Szokásunkhoz híven kicsit megint eltévedtünk,de most legalább tudtuk,h hova jutottunk ki.Tehát elindultunk egy kilátó felé,ahol sztem még nem jártuk.Tökéletesen betájoltam magunknak a villámokat,amk 3 mp-ként hasították ketté az eget és a kilátóból premierben nézhettük a természetet.Ésss megláttunk vmi tüzet és hatalmas füstöt azon a félszigeten,ahol ma már voltunk nappal.Gondoltuk erdőtüzet még úgysem láttunk élőben és kíváncsiságunknak engedve gyorsan megindultunk...Mikor odaértünk,láttuk a gyárat,ahol az egyik kéményből lobogott ki a tűz és baromi büdös volt...Aztán pár kéménnyel arrébb láttuk,h az meg füstöl...Pfff...Ennyit a nagy kalandról!!! :D
Ekkor úgy döntöttünk,h ez annyira nem a mi napunk,szal a Kings Cross kerülésével szépen hazakocsikáztunk és bezárkóztunk a lakásba mentesítve magunkat a sok hülyeségtől,amiben ma még részünk lehetne...Szal mindenki vágyázzon magára és ne keresse a furcsa helyeket.. pussz mára...

"99"

Hát ide is eljutottunk… 99 napunk van hátra életünk leghosszabb kirándulásából (vagy legrövidebb ittéléséből) :D

Asszem ez a maradék picit több mint 3 hónap túl gyorsan el fog repülni.. Most jön még csak a nyár, az igazi strandidő, a rengeteg beach végigjárása és -úszása, aztán december, a karácsony (életünkben először nem otthon a családunkkal, akik nagyon fognak hiányozni) és a szilveszter, amikor állítólag mindenki bikiniben rohangál.. Jön Ferkó is (Adri apja, ha vki nem vágná), ő is velünk lesz januárig, onnantól pedig már tényleg nem lesz sok.. Neki is tartogatunk pár programot, mozgalmas 1 hónap lesz.. Az utsó 1-2 hét már az indulás jegyében fog telni, autóeladás, takarítás, kiköltözés, átírás, lemondás, stb.

Most viszont még álmosan és vidáman szürcsölgetjük a reggeli teánkat a délelőtti napsütésben és azon gondolkozunk, hogy hova menjünk.. állatkertbe, sétálni a városba, vagy valami szép erdős-tengerpartos részre.. szerencsére még van akár 3 hónapunk kitalálni.. :)

Byron Bay

Mindenek előtt köszi a kommenteket, kommentáljatok nyugodtan, vicces olvasni! :) Gyuri, neked külön köszi az észrevételeidet, megnyugtatlak, hogy nem hülyültem meg és még mindig a belga sörökre szavazok! :))) Az értelmezéshez egy kis segítség: a bordó részeket Adri írja (Pillangó néven), én szürkével írok (RebelFunk néven). Az észrevétel jogos, több figyelmet fogok fordítani a kulináris élményeink megosztására, bár olyan, hogy ausztrál konyha nem nagyon létezik, vagy ha létezik, akkor inkább hagyjuk.. van viszont sok érdekes alkohol és sütifajta, na ezekről alkalomadtán beszámolunk!

Tahát Byron.. az egész ott kezdődött, hogy Jack és Tina elhívtak minket múlt héten egy turnéra, Byron bay-be.. Ők csütörtökön indultak, mert tudták, h mi vár rájuk.. mi csak pénteken tudtunk utánuk menni, mert autót kellett szereznünk.. Csütörtök estére annyira felborult a bioritmusunk, h 9-től éjfélig tudtunk csak aludni, úgyhogy összepakoltunk és 1kor nekivágtunk a 12 órás (!) útnak.. Az autópályán 100-110-es limit van végig, és nagyon komolyan veszik a sebességhatárokat, így 110-120 felett nem nagyon érdemes menni (100.000hufnál kezdődnek a büntetések!) 4-5 óra vezetés után kezdtem elfáradni és hamarosan megálltunk valahol.. fél óra alatt nagyjából kipihentem magam, és tovább indultunk, egész úton esett, néhol ömlött az eső, elég szar volt… az egyetlen vigasz az új kocsink volt, nagyon kényelmes és nagyon stabil, iszonyat jó vezetni.. A campervan után tiszta megváltás.. útközben az otthonról hozott pástétomos szendvicsek tartották bennünk a lelket.. (Gyuri: a tazmánok iszonyatosan finom pástétomkülönlegességeket tudnak csinálni: narancsos, tört borsos vagy sherrys csirkemájpástétom, illetve szezámos-sajtos lazacpástétom, vékony fűszeres zselatinréteggel a tetejükön.. hmmmmm :))

Néhány megálló és szenvedés után (amikor megálltunk aludni, kisütött a nap, és a szemerkélő eső miatt felhúzott ablak mellett megsültünk a kocsiban, amikor elindultunk, esett... tipikus..) inkább nekivágtunk és hamarosan megérkeztünk Byron Bay-be.. a látvány hihetetlen és mesebeli.. ahogy beértünk Lennox Head-hez jobbra az óceán, balra pedig a mesésen dús-sötétzöld dombok (ez NSW legesősebb és legzöldebb része).. megint rám tört az itt akarok lakni fíling.. Egy gyors telefon után átmentünk Mullumbimby-be ahol Glenn (Jack kiadója) lakott egy hihetetlen helyen.. A házát önmaga tervezte. Minden szoba egy önálló kis faházikó volt, ezek egy tornácon voltak, de mindegyik más szögben volt elhelyezve, olyan érzés volt, mintha az erdő lett volna a nappali.. ennél közelebb nem is lehet élni a természethez.. talán az egyik legjobban megépített ház volt, amit valaha láttam.. nagyon el tudnék éldegélni egy ilyenben, amikor elegem van a városból és az emberekből.. hihetetlen csönd, nyugalom, madárcsicsergés, erdőillat.. tökéletes.. A tökéletes nyugalmat csak a gyerekek zavarták meg, így inkább visszamásztunk a városba és a benti szobánkban estünk össze..

(Sajnos fotókat nem tudtunk csinálni, mert túl fáradtak voltunk.. addigra már tényleg az összeesés határán voltunk valahol. Remélem még jövünk erre, ezt muszáj lefényképeznem!)

Este buli, nagyon jó volt, eddig a legjobb, az emberek táncoltak, mindenki jól érezte magát, Jack szerint csak öregesen zenélgettek, szerintünk semmi öreges nem volt benne, sőt ennyi életet még talán nem is láttam benne.. tényleg a zene az élete.. jó ezt látni! Furcsa látni az emberek hihetetlen felszabadultságát (lehet, hogy csak az alkohol miatt) de kortól és nemtől függetlenül rengetegen táncoltak, sokan nagyon bénán, de ez itt semmit se számít, a lényeg csak az, hogy jól érezze magát mindenki.. A buli végén megkóstoltam az itteni első tényleg finom sörömet: COOPERS PALE ALE, igazi ale, bár a belga színvonalat ez se üti meg, ha lenne olyan, akkor kommersz ale kategóriába sorolnám és ausztrál mértékkel messze ez volt a legjobb eddig.. Lelki szemeim előtt Gyuri jelent meg a pontozótáblájával, vicces, hogy 2 napra rá pont tőle kaptunk kommentet! :D

Másnap reggel felmentünk a Lighthouse-ba, ami Ausztrália legkeletibb pontján található. A hely ismét nem kevesebb, mint mesebeli.. álomszép tengerparttal, kristálytiszta, türkiz tengerrel, nem túl messze a tengerben egy sziget, méteres hullámok.. nem csodálom, hogy az egyik legnépszerűbb ausztrál nyaralóhely. A világítótoronyból 360 fokos kilátás, szinte érezni lehet az óceán hatalmas erejét és az irdatlan tömegét, ami a víz felől érkező esőben most szelíden csapkodta a parti sziklákat..

Egész nap itt ragadtunk volna, ha az eső nem zavar minket vissza a kocsiba. Nekivágtunk az útnak Bellingenbe, ahol Robert szervezett bulit. Valami hippi backpacker szálláson lettünk elhelyezve, ami backpacker szinthez képest szerintem hibátlan volt.. Este egy kis vidéki bulihoz képest abszolút teltház, szuper hangulat és sok eladott cd. Kedves, mosolygós emberek, nyoma nem volt a Byron bayben tapasztalt arroganciához (külön köszi a kidobóknak ezért), itt mindenki aranyos, kedves és figyelmes volt.. Itt megint rájöttem, hogy szeretem az ausztrálokat! :)

Másnap reggel 10 körül leléptünk és visszamentünk Coffs Harbourba, ami egy véletlen kanyarnak köszönhető, de az út második legszebb helyére vezetett! Egy nagyon hangulatos kikötőváros, kis tengerbe nyúló szigetkével, amit egy hullámtörő köt össze a szárazfölddel, az így kialakított kis sekély öbölben vitorlásokat ringat a szél, a kis szigetről 360fokos kilátás, a szárazföldön mindkét irányban széles, világos homokos tengerpart ameddig a szem ellát, dél felé képeslap szépségű barnás sziklasziget húzódik a tengerbe, ami mögött egy további öböl látszik.. Fotón is szép, de élőben lenyűgöző.. ide még biztosan visszajövünk!

Hazafelé már csak Port Macquarie-ben álltunk meg. A hely önmagában szép volt, de messze nem volt olyan varázslatos kisugárzása, mint az eddigieknek.. Ahogy egyre szebb helyeket látunk, egyre feljebb és feljebb kerül a mérce.. nem tehetek róla, egyszerűen vannak olyan helyek, ahol kedvem támad leülni a fűbe, meditálni, magamba szívni a természet energiáit és csak töltődni. Byron Bay környéke és Coffs Harbour ilyen volt.. Ha fa lennék, biztos valami ilyen helyen szeretnék nőni..

Az út és a többiek...

Jajjh...Most annyi információm lett egyszerre,h azt sem tudom,h hol kezdjem...A nagy utunk...
Tehát...
November 9-én hajnali egykor indultunk el Byron bay felé,ami nem egy rövid kis autókázásnak indult,de egy még hosszabb lett belőle...A hajnali egyes indulás a biológiaromboló életvitelünknek köszönhető,de kivételesen hasznát is láttuk...:p
Szal elindultunk,de természetesen itthonhagytunk pár apróságot(példának okáért vittünk európairól ausztrál szabványúra átalakító csatlakozó adapter készüléket(Gabica után szabadon),fényképező aksitöltőt,laptopot,h ki tudjuk másolni a képeket,DE nem vittünk usb kábelt,h a gépre rá is tudjuk másolni...:D annyira tipikus,tudooom...:D)
Na,szépen a sötétben zúztunk lefelé vagyis felfelé az autópályán 110 km/h-val(ekkora ország és ilyen korlátok,amiket betartatnak...botrány...).3 órán keresztül kurva jól elvoltunk,zene,csillagok,hülyeségekről való állandó beszélgetés,de sajnos kezdtünk fáradni,szal az első utunk bevezetett egy útmenti kis boltba,ahol vettünk két kurva nagy red bullt,ami kb. semmit nem segített.(Mellesleg megjegyezném,h a Celicával mentünk,mert megvettük és nagyon hűdehú!!!)Repesztettünk tovább és Gabica nagyon szenvedett a szürkületig,mert az arcába világított az összes szembejövő kamion...(sztem még életemben nem írtam le azt a szót,h kamion...de fura...).Sötétben amúgy annyira nem élvezhető az út,de ma már kaptunk kárpótlást...De nem ugrom ennyire előre...
Az idő hihetetlenül gusztustalan volt,mindenhol ködben voltak a dombok,hegyek,kb. félóránként belefutottunk egy keményebb esőzésbe...Szal mindenki érezze át a fájdalmunkat,mert tényleg nagyon szar volt.A táblák mellesleg itt tényleges veszélyt jelentenek. Tehát ha vki idejönne és nem nagyon tartja be a sebességkorlátokat,akkor nyugodtan nézze az útszélen a kis kereszteket és virágokat,mert nem ő lesz az első,aki belerepül vmibe...És a másik fontos,h ugyebár mindenkinek nagy újdonságot jelentenek a táblák,h hűűűű,kenguruk fognak átugrálni meg koalák meg vad lovak...De az a durva,h tényleg. Erre ma kellett rádöbbennem,amikor az útelválasztón a fűben megláttam egy halálra gázolt kengurut,akinek kitört a nyaka...Nem szeretnék lehangolni senkit,de tényleg vigyázzon mindenki...Más!
Visszatérve az utunkra rohadt fárasztó még az anyósülésen is végigszenvedni ezt a 12 órát. Nem egy helyen megálltunk aludni,félkómában tovább,jött egy esőzés,megállni megint,tovább...Már 5 órája vezettünk,amikor még Coffs Harbourt el sem értük(az kb. félút),de megint kidőltünk.

Lassan legalább világos lett, így tudtunk néha nézelődni két zuhé között. Éééés láttunk kengurut élőben, aránylag közelről és vadon. Annyira aranyosak…J Az első ott lapult a fűben az út mellett és sasolta az autókat.A másik adagot már nem sokkal később láttam meg egy kertben,ahol éppen kupaktanácsot tarthattak,mert körben álltak. Tök jófejek…:D

Haladtunk, de még mindig úgy tűnt,h sosem érünk oda. Én bealudtam vhol 3 órányira a céltól,de az utsó órát már együtt szenvedtük végig. Nagy nehezen befutottunk Byron baybe, ahol találkoztunk az egész zenekarral,plussz még pár számomra ismeretlennel. Mintha nem autóztunk volna eleget,átautókáztunk még 20 km-nyit Mullumbimbybe(annyira hangzatos név,nem?),ahol Tináék aludtak előző este. Egy teljesen más világba csöppentünk. Nem tudom,h ki hogyan képzeli el az idilli nyaralót,de én mostmár így(pár apróságot leszámítva,mint h nem lehet lehúzni a wc-t,mert nincs bevezetve a víz…).Egy vadregényes erdő közepébe vezetett az út,ahol több ház is volt egymás mellett. Tehenek legelésztek kb 2 méterre a kerítéstől,mert a szomszéd kiküldte őket… Szal tényleg feelinges volt a kert. Kutyahiányunkat is kiélhettünk egy picit Ringon,aki élvezettel vette, játszanak vele. És most jön a ház…Sajnálom,h nem fényképeztük le,de kurva fáradtak voltunk és úgy volt,h ott fogunk aludni,de végül változott a terv .A lényeg,h megpróbálom leírni…

Miki mondta,h Glen(ő a tulaj) amikor kiköltözött ide a természetbe,megvett egy kis faházacskát(ez konkrétan egy hálószoba nagy kiszerelésben).Kiépített a föld fölé ilyen kis verandát,ami körbevetet az egész házon. Külön lakrész minden szoba és egyik sem áll falkapcsolatban a másikkal. Ahogy felmásztál 4 lépcsőfokot a kertből,jobbra van egy háló. Kicsit sétálsz tovább és balra van egy konyha-nappali kombó. Jobbra rálátsz egy kis kertre kövekkel és egy nagyobb csobogóval. Ahogy mész tovább,szemben veled van egy vendégszoba-gyerekszoba,ami elég tágas. Jobbra tőle fel kell kicsit sétálni a fürdőszobáig,ahonnan kilátsz az erdőbe az ablakon,majd az út legvégén van a wc,ami alig van elkerítve,tehát a természetet nézve végezheted dolgodat…(majd miután ezt megtetted,dobj utána egy marék fűrészport!!!!:D)

A veranda az amerikai konyhával és a gyerekszobával van kapcsolatban és hatalmas… Egyszerűen nem lehet visszaadni szavakkal,hogy milyen szokatlanul zsír ez a ház. Ha egyszer nagyon gazdag leszek,akkor lesz egy ilyenem és mindenkinek megengedem,h megnézze…:D

Na,most,h kirajongtam magamat,folytatom az utat. A furanevű helyről visszamentünk Byronba,ahol megnéztük,h hol lesz a buli és segítettünk bepakolni (na jó,én vigyáztam a kocsira,h senki nem nyúljon hozzá,amíg a többiek pakoltak :p).Mikiék megmutatták a helyet,ahol ők fognak aludni és nagyon komoly késztetést éreztünk arra,h vhogy odakunyizzuk magunkat,mert volt lehúzható wc,melegvíz a falból és nem is beszélve a hatalmas franciaágyról...:D Azon a napon megint megtanultam értékelni a tusolás fogalmát,mert kb egy fél orgazmussal ért fel,h a melegvíz csodája kicsordult a kis lukakon...hajjjjh...Miután mindenki rendbeszedte és tűrhetőre aludta magát,elindultunk a Beach Side Hotelhez,ami fél sarokra volt a szállástól és minden erőnkkel azon voltunk,h kaját szerezzünk.Kaptunk olyan kupont,amivel féláron kaptunk mindent,szal Gabica bevágott egy seak-et és némi sült halat,én meg megettem a sültkrumplit.(csak,h egészségesen táplálkozzunk).A hely elég zsúfolt volt,de ahogy közeledett a koncert,kezdtünk halkonzerveset játszani...Ohhh,el is felejtettem...A kajakiszolgálás elég egyedi módon folyt.Odamentél a pulthoz megrendelni,amit szeretnél,ők pedig adtak neked egy kerek kékeszöld izét,ami elkezd sípolni és villogni,ha kész a kajád és mehetsz érte...Sztem kurva jó 5let...:D Dolgozz meg a kajádért és verekedd végig magadat a tömegben...:D

A koncert elkezdődött és az emberek módfelett élvezték.Hihetetlenül gátlástalanak,de jó értelemben.Ezt arra értem,h nem elég,h leszarják,mi van rajtuk,de ahogy táncolnak az igazán egyedi.Tehát képzeljetek el egy negyvenes ősrokker kinézetű faszit,aki úgy nyomja,mint egy tangóbajnok vagy a 80as bácsit,aki a 40es éves táncát ropja...De volt még furcsa hippi csaj barna szoknyában és bakancsabn,aki kb törzsi táncot nyomott 4méteres kilengésekkel néha...

De itt tényleg tudják az emberek élvezni a zenét és minden mást is.Tökre nem zavar senkit,ha nem ritmusra táncolsz,ha nekimész vkinek,ha a csaját tapizod,a lényeg,h érezd jól magad és szabadulj fel...Sztem ezt kéne otthon is csinálni,ahelyett,h a semmin kattogunk örökké... :D
A tömegből kicsit ki akartunk szabadulni és körbenézni a városban,szal kimentünk a buliról.Elég pici városka,a gazdag hippiké,de nagyon kis komfortos. Van benne minden,ami kell,de konkrétan egy hosszabb utcába befér minden. Amikor a végére értünk,vissza szerettünk volna menni,de a biztonságiak nem engedtek,mert kapjuk be,nem tudjuk bizonyítani,h a zenekarhoz tartozunk és ők nem fognak odahívni senkit,h ezt igazolja. Pár kört lefutottunk,majd fogtuk magunkat és bezúztunk a főbejáraton,anélkül,h tudtak volna igazoltatni bennünket. Végig ottmaradtunk mostmár a színpad mellett és kiélveztük a maradék játékidőt.A koncert végén még jópofiztunk sok ismeretlennel egy sort,többekközt egy keményen spicces csajjal,aki rá volt gerjedve Mikire és nekünk kezdett magyarázni,amikor Miki elhúzott,h megmeneküljön.:D Én felmentem a szobába,amíg a többiek bepakoltak és arra eszméltem,h drága szerelmem áll vérző fejjel az ajtóban és mosolyog.Fél pillanatra megállt az ütő bennem,de láttam,h nem komoly a seb,szal fogtam,lemostam,elállítottuk a vérzést amennyire tudtuk,megkajáltunk és lefeküdtünk aludni.(reggelre csak egy kis vérnyom volt a homlokán és nagyjából összeforrt a bibi,vszínüleg nyoma sem fog maradni,de ha igen,akkor nagyon gizda kis sebhely lesz a homloka bal oldalán a hajtöve alatt.(szal nyugi anyucik,én ügyes voltam,ő meg nem fog belehalni):D. Felkeltünk másnap fél9kor,összecuccoltunk,elmentünk reggelizni és kis kitérőt tettünk a világítótorony felé,ami megérte a hosszú sétát és a legyeket is.Itt szoktak átvonulni évente a bálnák és a delfinek is,amikor kajaidő lesz.Sajnos mi kimaradtunk ebből az élményből,mert pont szeptemberben ér véget ez a vonulás. Nekivágtunk az útnak Bellingen felé az esőben.Ezt a tájat vhogy úgy kell elképzelni,mint egy hatalmas legelőt,ahol mindenhol tehenek és lovak vannak,zöldell a fű és itt esik a legtöbb eső.És hihetetlenül lenyűgöző.Elég pici város,de nagyon jó kisugárzással. Vmi művelődési központ szerű helyen volt a fellépés és nagyon jó volt.Az emberek felálltak és a színpad két oldalán kis csoportokban nekiálltak táncikálni.Ki egyedül,ki párosával,de voltak,akik hárman,négyen összekapaszkodva dőlöngéltek és hihetetlenül élvezték…Miának megágyaztak a színpad mögött és az estimese után,amit a szünetben mondott neki Tina,a kiscsaj elaludt és a hangzavart semmibe véve durmolt mellettünk.:D

A közönség visszatapsolta a bandát és így még pár szám erejéig táncikálhatott mindenki kedvére. A buli végén még leültünk kicsit beszélni,de kb 2kor mindenkinek takarodó volt,mert Mikiék keltek 6kor,h hazaérjenek emberi időben. Mi aludtunk ameddig a szállás engedte,szal a békakoncert után,amit éjszaka hallgattam,felkelhettem 5 óra után,mert minek aludnám ki magamat,ha már vidéken vagyok?:D Tehát hót kómában vergődtem egész másnap. Gabica sajnos aránylag megfelelő energiaszinten volt,tehát kitalálta,h nézzünk körül a környéken,mert ide úgysem fogunk nagyon kiruccanni csak úgy,mert rohadt messze van. Tehát én majdnem elaludtam,nem értékeltem a tájat,szal sajnálom,ezt a részét majd Gabicánál kell bepótolni… DE 2 dolog megmaradt az élményből… Az egyik a tengerpart,ami egyébként nagyon szép volt és tele volt a part hullámtörőkkel,mert még napos,nyugodt időben is vannak akkora hullámok,amik simán betörnének a partra… A másik egy gyík,ami ott kuksolt a madárlyukban(a dombon,ahova felmentünk madarak nem fákra raktak fészket,hanem a földbe ásnak lyukakat az időjárási viszontagságok miatt). A gyíkra azt hittük először, h kígyó,szal félpercnyi néma csend volt, felfogtuk,h nem fog megmarni minket és utána végre vettünk levegőt és haladtunk tovább. :D

Miután Coffs Harbourt magunk után hagytuk ismét, téptünk az autópályán hazafelé, de megint elfáradtunk és megálltunk kicsit pihenni. Mikor elaludtam,arra eszméltem,h Gabica anyázik egyet,utána felugrik és rohan a motorháztetőhöz és hirtelen én is megéreztem azt a szagot,ami kiváltotta ezt drága egyetlenemből. Felforrt a vizünk. Mivel nem volt nálunk semmi más, beöntöttünk egy kis szénsavmentes ásványvizet és a menetszélre bíztuk magunkat, h hűtse az autót,mert miközben állt,neki nem ment egyedül. Én ismét elaludtam nem sokkal később,szal újabb egy óra kimarad a beszámolómból,de amikor felkeltem,tapasztaltam,h mennyire vicces dologból maradtam ki. Gabicán kijött a tényleges vörösség,amit a nap okozott és most úgy van leégve,mint egy rakodómunkás.:D

Miután vele nevettem és nem rajta, haladtunk Sydney felé, ami már csak kb. 80km-re volt. Mikor az autópálya elágazott Sydney és akármi felé,mi természetesen a rossz úton mentünk és így még kitoltuk egy kicsit a menetidőt. De fél óra múlva végre beléphettünk a lakásunkba,ahol ugyan az a kupi fogadott minket,amit itthagytunk és boldogan konstatáltuk,h hazaértünk… :D Jó út volt…

Celica, a mi autónk :)

Csütörtökön végre fizetett a biztosító, így szerdán a 3napos netes autókeresésünk végeredményét (a legjobb autókat mindketten pontoztuk és csináltunk egy Top 5-ös listát) felvéstük egy papírra. Egy fehér 92-es Celica volt a nyertes, gyorsan le is szerveztünk egy találkozót másnapra a csajszi munkahelyére. (Igen, autót vagy csajtól, vagy nyugdíjas tulajtól kell venni!!!) Jan kivitt minket, a kocsit tulajostól visszavittük a műhelybe, ahol Sjirk alaposan átnézte, és a hibák látványos felsorolása után négyszemközt közölte, hogy életünk legjobb választását sikerült kifognunk, az autó nagyon jó állapotban van és ki ne hagyjuk! Lealkudtuk ahogy kell, megvettük, átírtuk, hazahoztuk, és most hullafáradtan készülünk nekivágni annak, ami ránk vár: 3 napos turné Byron bay környékén.. Az autónak lesz ideje bizonyítani, ugyanis Byron jó 750km.. folyt köv :)

tyüpptyüpp

A napokban sok izgi történik.Pl befejeztük a dungeon siege II-t,nem tudunk aludni,lesz autónk...
Az első példa sztem nem szorul magyarázatra,de a másik kettőt kifejtem. :p
Nem tudunk aludni hét eleje óta,mert vmit bontanak mellettünk.Hétfő reggel arra ébredtünk,h vki láncfűrésszel vágja a fát mellettünk és épp hogy nem integetett be jóreggelt kívánni...:D Ezt már hallottuk és átéltünk egy hónapja,tehát ezt elkönyveltük havi egy rossznak...Már éppen visszaaludtunk volna,amikor egy légkalapácsos kedves úriember úgy döntött,h ha neki fent kell lennie reggel 8kor,akkor más se aludjon,tehát ezerrel nekiállt zúzni az ablakunk alatt...És ez megy 4 napja...Annyira jó.Reggel 8kor menetrend szerűen meghalljuk ezt a csilingelő,lágy hangot és félkómában szídjuk a világot...Nagyon jók a napjaink,mert hullaálmosan vergődünk.Amúgy el is felejtettem leírni,h ha már befejezik a légkalapálást,a fenti szomszédunk áll neki vmit fúrni és utána kalapálni.Már elgondolkoztunk azon,h mi az istent farag állandóan,de lehet,h nem is szeretnénk tudni... :D
A kocsiiii...Lassan egy hete állandóan az autóhírdetéseket bogarásszuk,h megtaláljuk az álomautót,de mindig mire meglett vna,eladták,mert a biztosító nem szeret gyorsan fizetni és sajnos a bankok szoktak hétvégén szünetelni...:S De végre találtunk pár tehetséges befutót és azok közül is a No.1-t...:D Egy fehér toyota celica...Régi,de intuícióink alapján ez lett A kocsi.Szal fel is hívtuk a tulaj csajt és holnap münk megnézni és mindenki rohadtul drukkoljon,h tiptop legyen,mert kell és kész...Most,h mindenkit kollektíven tájékoztattam a velünk történő dolgokról,lassan mek is aludni,mert holnap hosszú nap vár ránk és 8kor ugyebár kötelezően kelés van kedves szőrös barátunk jóvoltából...Tehát jó éjszakát mindenkinek!!!! <3

a pontpontpont

Nehéz minden nap új témát találni,h blogot írjak,de mára is sikerült egy jót találnom...Persze nem feltétlenül lesz mindenkinek izgalmas,de kétség kívül el fgojátok olvasni,mert tudom,h hiányzom...És Gabica is,mert róla is lesz szó...:D
A mai téma a kajaaaa...
A rendszertelen étkezés volt az általános otthon és ez olyan sokat itt sem változott.Az első időkben,bárki,aki más környezetbe kerül,minden új fincsit egyszerre akar magába tömni és ennek általában nincs jó vége... :p
Mi is egy egész hónapon keresztül zabáltunk és meg is lett az eredménye minden szempontból.Gyomorfájás,sohatöbbetnemakarokenni érzés,gyomortágulás,h még éhesebbek legyünk,de a legfontosabb,h így legalább megtudtuk,h mi jóóó...
Kezdem a reggelivel.Mindenki nagy örömére,ismét elkezdtem reggelizni és ez tényleg csudijó,mert nem kávé és cigiíz van a számban fél napon keresztül...
A lekvárunk megmaradt az otthoni márka,de itt áttértünk a málnásra,ami isteni.Találtunk még mézes,füstölt sonkát(elég furcsák a hentespultok...Grammban kell kérni a cuccot és a felvágottak cafatokban vannak.Vannak előre bepácolt husik,amik annyira nem jók,mint amennyire guszták...) és olyan lapsajtot,ami light sajt,de hihetetlenül finom...Általában ez a három képezi a reggelit pirítóson...Apropó kenyér...Van egy kedvenc pékségünk,ahol mindig veszünk teljes kiörlésű kenyeret,amit olyan vastagságúra szeletelnek neked,amilyenre kéred...Viszont,amikor nem tudunk hozzájutni,akkor bezúzunk helga kenyeréért,ami annyira puha,h tényleg nem tudsz néha lekattanni róla...
A napközbeni kajázások a müzlik jegyében telnek,amikről már írtam...És nem hittem,h megunhatóak,de sajnos azok...Van még egy nagy kedvencem,az a cukormentes étcsoki,ami olyan,mint a legdrágább svájci csoda...nyammmm...A boltunk ráadásul gyárt jópár nagyon zsír dologt,amikor közül a nagy kedvenc,az a mézes-almás puszedliszerű sütike...Baromi finom...A fagyikínálatuk cukormentes téren elég gyér,de utóbbi éveim első vaníliafagyiját itt ettem,ami ráadásul ízlett is...:D
Az ebéd következik...:) Ugyebár beálltam a konyhatündér szerepébe,és kiélem a kreativitásomat a kajacsinálásban...A husik és tészták világában mozgunk...A husi nem nagy cucc,mindig mást kell rányomni és cső.A tésztakészítés se nagy dolog,szal az ebéd nem vmi izgi téma.Max annyi megemlítenivalóm van,h rákattantam az instanttészták csirkés változatára...Ez is egy új korszak kezdete...(És mennyi volt már:pizzaszósz mindenhez,chili mindenhez,olvasztott mackósajt mindenhez...) :D
Az uzsi is müzli vagy a mézes-almás fincsi.Ráadásul itt nagyon durva chipsek vannak...Evett pl már bárki limeos-borsosat?Vagy mézes-szójásat?Kurva jó cuccok...Eleinte elég bizarr,de már azon a határon mozog,h úgy érzed,ki kell próbálni...És igeeeeeeen...Isteni... <3
Amik még nagyon jók,azok a joghurtok.A edvencünk talán amézes-banános vagy a sajtotorta ízű...Nem tudjuk soha eldönteni,mindig éppen az,amelyiket esszük...:p Ráadásul jó nagy bödönökben árulják és megérik a pénzüket... :D
Amik még ilyen nasiszinten vannak például a sajtok.2 érdekességet találtunk eddig:barackos-mandulás és fokhagymás-zöldfűszeres...Hihetetlenül jók...És ne hagyjuk ki Gabica kedvenceit,mint a többi instant csoda(marhás,csirkés,thai),a bádogos levesek marhából és a halkonzervek...Ráadásul csak spórolásképpen találtunk husiszószokat,amkkel pikk-pakk készen van az adott napi étek...:)
És áttérnék a piaszekcióra.Ugyebár a víz pótolhatatlan és sikerült is találnuk egy megfelelőt minden szempontból.A másik vizünk az vitaminos és ízesített(mandarinmandarinmandariiiin).Tináéknál ittam egy kurva jó gyümölcslevet,ami mangós-banános volt...Érdekes párosítás,de bárki is találta ki:SZERETLEK! :)
A teák természetesen ismét napjaink részévé váltak,ami nem meglepő egy angol gyarmatnál ugyebár...Mégha nem is olyan szoros már a kötődés...A harcmezőny dobogósai:a sokberrys teám,a karamelles,a csokissütis,amézes-citromos és természetesen az almás-fahéjas...A méz részlegről Gabica jobban tudna mesélni,de már majdnem azt mondhatom én is,h nem lehetnek annyira rosszak,ha minden teát mézzel iszik...:D
Az alkoholok terén elég kemény lemaradásunk van,de mint megtudtuk egy ideje,az itteni borok nagyonis ízletesek,szal végig kell rágnunk magunkat,h lássuk,mennyi az igazságtartalma.A sörösöknek üzenem,h rengeteg sör van!!!Az európaiakon kívül természetesen itteniek is,ezek közül a legszeretettebb az aussiek körében a VB.Nem rossz.De én maradok a Coronitamnál...
Szal egyelőre ennyit tudtam összekapirgálni,remélem okosabb lett mindenki... :D pá

kis kitérő...

Most minden kedves nőtársamhoz írom ezt a blogot.... :)
Gondolom már mindenkinek volt egy komoly kapcsolata,egy bátyja vagy egy apukája...Láttátok már a magukat komolyan vevő embereket visszamenni 5évesbe?Hihetetlen,h megint képesek magukat idáig fejleszteni.Nem tudom,h kinek mien tapasztalata van,de az én kis 5évesem újraélni a teenager kora elejét.Ebben a korban minden kisfiú rákattan a non-stop számítógépezésre,ami még önmagában nem probléma...De láttátok már őket játék közben,ahol megint beleélik magukat a hadvezért szerepébe,mint amikor kiscsákóval meg fakarddal ütöttek-vágtak minden utukba kerülőt???Hihetetlen transzformáció.Az én 29 éves gyermekem most éli sokadjára ezt az időszakot és félelmetes...Ül a kényelmetlen fapadon a plazmatv előtt és vezeti a kis csapatát,h megmentse a világot a legújabb gonosztól.Közben anyázik,ha nem tud legyőzni valakit,nevet,ha menyert egy csatát és azon ügyködik,h hogyan fejlessze halálosra a katonáit...Asszem a kalandjátékok megfelelőek arra a célra,ha szeretnél kicsit magaddal foglalkozni.Néha ugyan felhívja a figyelmedet pár dologra és azt kiabálja,h "hűűű,azt nézd meg" vagy "úúú,ez durva volt"...Te pedig csendesen annyit mondasz,h ühüm és már csinálhatod is tovább amit akarsz.
Édes,ahogy leköti a játék és asszem ilyenkor szerethető minden pasi leginkább...<3 :D
Nem ő az egyetlen amúgy,akinél ezt tapasztaltam,de asszem az a korosztály,aki az elektronika idejében nőtt fel,az soha nem tudja elfelejteni a stratégiai játékok izgalmát,a lövöldözős játékok mámorát,amikor vért ontasz minden élőből...
Jó felkészülni arra,h amikor majd akkora lesz a gyerekem,h képes legyen feérni a billentyűzetet és elegem lesz belőle,veszek neki vmi számítógépes csodát és le van kötelezve egy életre,h mekkora csodálatos nőt sodort az élet hozzá... :D

megint itt...

Na,íme ismét vok én is...
Szereztem egy kis lélegzetvételű könyvet magamnak dan brown-tól(csak 500 oldal),amit el fogok olvasni és lehet fogadásokat kötni,h meddig fogok vele szenvedni... :D
Ancikáknak köszi a csomagot,megjött,a másikat meg várjuk szorgalommal... :p
A mai téma,amit muszáj kiadnom magamból az Sydney gáz oldala...(a cinizmusom néha olyan,mint egy elfojtott vulkán és....bámmm...)
Tehát:
Kezdem az autós dolgoknál.Az emberek nagyon óvatosan,lassan és aránylag udvariasan vezetnek(ezalatt azt értem,h a mercis,bmw-s,audis seggfejek is beengednek maguk elé!)
Az abszolút katasztrófa viszont a taxis életforma.A srácok nem elég,h bénák és kb. megfordulni nem bírnak egy utcán,de ha leiinti őket valaki, akkor satufékkel is megállnak előtted és te k. anyádat,ha beléjük koccansz... :)Aki a magyar feelinghez van szokva,annak kész sírógörcs,h nem tépnek ezerrel és nem lehet normálisan haladni.De az tényleg nem egy utsó dolog,h itt soha nem kell sietni.
Az utcák érdekesek...Nem mindig van kiírva,h mien utcára kanyarodsz be,de rengeteg helyen nem is lehet bekanyarodni.Az elején,amikor még nem ismeri vki a várost,hatalmas szívás.Ahol ésszerűen lehetne pl balrafordulni,ott ki van téve a kis tábla,h ne is álmodj róla,de csak,h igazán szarul érezd magad,még egy jó darab útszakaszon nem is lehet fordulni.A belváros meg kész katasztrófa,ha nincs gps-ed vagy térképed(és egy Adrid,h navigáljon,amikor 12szer elcseszed az irányt...<3)
A parkolásnál ők komolyan veszik,ha tilosban parkolsz és olyan 180 dolcsinál kezdődik a bünti... :S A legekményebb az,h szar táblák vannak,mint 1P,2P,4P és ameddig el nem magyarázza neked egy helyi,h ez azt jelenti,h hány órát állhatsz egy adott helyen,addig simán megbüntetnek egy párszor,mert ilyen otthon nincs (és remélem,h nem is lesz).Plusz a legtöbb helyen oda van alá írva, ticket,ott drága állni...És TÉNYLEG megbüntetnek,ha nem tartod be,h pl 10am-2pm-ig várakozhatsz,de ha ezt túlléped,mert beszorultál egy próbafülkébe és imész 10 perc múlva,akkorra már ott díszeleg egy szép,sárga cetli azzal,h menj és fizess neik 180 dollárt,mert nem akkor álltál ott,amikor szabad,hanem mondjuk átcsúsztál a loading time-ba.(komolyan,az emberek itt sose sietnek és mindig időre odaérnek?kurva sokat kéne tanulnunk még tőlük...:p)
Ami számomra teljesen érthetetlen,h miért nem lehet a szupermarketekben alkoholt kapni.Az ausztrálok isznak annyit,mint a brittek és mint tudjuk,a magyarok is tudnak inni mértéktelenül...Tehát pont egy ilyen alkesz nép nem képes beépíteni a boltba bárminemű szeszes italt,h ne kelljen külön elmenned egy liquor store-ba,h ihass egy sört...ááááá
És elérkeztem a kedvenc részemhez.Amint megérkeztünk,azt hittem,h csak szar helyen lakunk,de rá kellett döbbenjek,h az emberek mindenhol borzalmasan öltözködnek.Magyarországon megszoktam,h ha tucatdivat is van,legalább ritka,h vki egy pink felsőt felvesz egy kislibazöld harisnyához,ami fölött egy mamiszoknya van és hozzá egy szőrös kabátka a szivárvány színeivel...
Annyira kemény,h itt azt se vennék észre,ha meztelenül rohangálnál közöttük.A pasik cicanadrágban és rózsaszínű tangapapucsban flangálnak,a haditengerészet vmi bugyiszerűt hord sapka helyett...És a csajok...Ez a leggázabb.Akkora darab csülkökre húznak fel miniszoknyát,h nagyim kb teljes magabiztossággal horhatná őket.A sulisoknak kötelező az egyengönc és botrány,h úgy néznek ki ettől,mint a kiscserkészek.A fancia,kilencujjú fodrász hapsi is mondta,h mióta ideköltözött(kb 20éve),nem látott még igazán csinos aussiet és egyre csak romlik.Akkora izlésficamuk van,h már vicces.A párok is elég kemények.Tegnap pl Jackieék fellépésén láttunk egy csajt rambókendővel a fején(bordó),hozzá egy mini,nyáriruhát(15 fok volt és a ruha világos zöldeskékeslila),hozzá egy olyan karral,mint az én combom.A pasija karja kisebb volt,olyan átlag női méretű és vmivel alacsonyabb is volt,ami alapvetően nem lett vna baj,csak asszem ebben a kapcsolatban ő volt a kislány...:D Elhatároztam,h készítek egy kis összeállítást a kedvenceinkből,szal csináluk még képeket és ne hagyjátok ki,mert élmény lesz...De addig is tudja meg mindenki,h ezektől függetlenül hihetetlenül jófejek az ausztrálok és ez egy olyan hely,ahol egyszer majd szívesen élnénk...(anya,az még később lesz!!!)
Érdemes mindenkinek ellátogatnia és meggyőzödni,h neki mien problémái vannak és rá fog jönni,h tökre eltörpül 1 hónap után és ő is lassabban kezd vezetni,nem parkol tilosban,mosolyog az emberekre és leszarja,ha nem passzol össze a cipője a pólójával... :D

csak a tenger..

új kedvenc helyet találtam a feltöltődéshez, a south head északi csücskénél, watsons bayben.. ki lehet ülni a tengerbe nyúló sziklákra, olvasgatni, napozni.. alig ismerik a helyet, csak néhány eltévedt horgász jön ki ide.. megnyugtató tengerzúgás, hihetetlen naplemente, messze az öböl túloldalán a felhőkarcolók és a harbour bridge körvonala.. kicsit olyan a feeling, mintha buda egy nyugodt pontjáról néznénk át a pesti káoszra..

katoomba

egyre beljebb és beljebb merészkedünk a kontinensbe, ma felmentünk a blue mountains-ba, azon belül is katoomba városába.. kb. 120km autózás után felértünk a városkába, egész úton fák és kisebb síkságok között vezetett az út, semmi érdekes nem volt az úton, útközben azon gondolkoztam, hogy vajon miért ilyen felkapott a hely.. igaz, a tipikus fura ausztrál növényzet elég látványos volt, de egészen a városka végéig sejteni se lehetett, hogy milyen lélegzetelállító látványt találunk fönt..

a kb 1000km-el a tengerszint felett fekvő városkán gyorsan keresztülgurultunk és leszúrtuk a kocsit pár utcával a kilátó előtt.. már a parkolóhely keresésekor is brutális kilátás tárult elénk, de az igazi döbbenet akkor volt, amikor kisétáltunk a kilátóponthoz.. balra az aboriginalok által három nővérnek elnevezett sziklacsoport (kb toronyház méretűek), szemben furcsán, függőlegesen töredezett sziklafalak, akkora völgyekkel, amilyenekhez foghatót még soha életemben nem láttam.. a völgyekben a növényzet olyan sűrű volt, hogy nagy zöld bolyhos takaróként terítette be az egyenetlen talajt.. teljesen más dimenziók vannak itt, mint magyarországon.. sehol nem volt még ilyen térérzetem, hihetetlen fíling volt ott állni.. legszívesebben felkaptam volna egy siklkóernyőt és körberepültem volna az egészet..

a hegyoldalban turistaút vezet végig, lélegzetelállító kilátással, igaz ebből csak olyan fél órányit jártunk meg, se ruhailag se kajakészlettel nem készültünk kirándulásra.. kocsival körbeautóztuk a helyet, megálltunk majdnem minden kilátóhelyen és magunkba szívtuk a tiszta, friss és meleg erdei levegőt..

két zavaró dolog volt, az egyik valami tücsökféle fülsüketítő ciripelése, ami hullámokban, ritmikusan szólt, de ezt egy óra alatt meg lehetett szokni és utána már föl se tűnt (igen, ez semmi nem volt a kakaduk idegbeteg rikácsolásához képest).. a másik amit viszont nem lehetett megszokni, az a rengeteg légy, amik láthatóan az embereken érezték legjobban magukat.. emberenként 4-5 légy folyamatos elfoglaltságot jelentett, főleg mivel a kedvenc célpontjuk a fül a szem és az orr.. pár kínai tourist pulcsit tekert a fejére, a többiek erőből csapkodtak :) vicces volt..

a szelesebb helyeken szerencsére nem voltak annyian (se legyek, se kínai touristok), és ahogy lejjebb ment a nap, mindenhol egész tűrhető lett az állapot.. végigautóztuk a környéket, teljesen más, semmi eddigihez nem hasonlítható növényzet volt, mesebeli kanyargós kis hegyi úttal, már csak egy cabrio kellett volna, hogy a lehető legközelebb kerülhessünk a természethez.. visszafelé Adri vezetett le a hegyről, szép óvatosan és nagyon ügyesen.. annyira jó volt, hogy simán végigfotóztam mellette az utat, de jöjjenek a képek, asszem ismét magukért beszélnek:

állatország ausztráliában :D

Ma voltunk ismét Manlyben. Most a bérautónkkal tettük meg az utat és még így is szép volt.Rádöbbentünk pl,h Manly nem csak egy utcából és 2 tengerpartból áll. Tehát...
A múltkor is rákattantam,h menjünk óceánvilágba,de akkor nem volt idő,most viszont gyermeki énem előbukkant és nyert.Tehát nem lesz nehéz kitalálni,mi volt a mai programunk!!!:D
Otthon már voltam a tropicariumban.Ez is olyan volt,de itt volt pár érdekesség,amit nem is szeretnék otthon még csak egy vastag plexiüvegen keresztül sem látni...De nem szaladjunk ennyire előre. :p
Na,egy kedves csajszi kért tőlünk sok pénzt,h biztonságosan nézhessünk veszélyes állatokat és mi befizettünk.Elindultunk egy kör alakú helységben,ahol minden akváriumban volt néhány érdekes,visszataszító,szép,szokatlan,aranyos vagy mikor milyen hal.Megtaláltam pl a puszihalamat,amit még ezer éve neveztem el így és kiderült,h ő a pillangóhal...Szal tapsikolva felpörögtem és ittam magamba a látványt.Elolvastunk egy ismeretterjesztőt a tüskehalakról,amik párzási időszakban a legveszélyesebbek és a legfinomabbak és a mérgüket woodoo varázslatokhoz használták a legendák szerint.Ezeknek a kis nyálkás dögöknek elég vicces mérgük van,mert ha szarul készítik el kajának őket,akkor gyakorlatilag halálosak lehetnek.(nem ők az egyetlen halálos óment képviselők...:S)
Na,a kör alakú teremmel végezve(igen,csináltunk egy rakat képet,amit majd fel is fogunk rakni,de korlátozott a netünk és ezt innen nem lehet megtenni) átmentünk az elágazó terembe,ahol feljebb a hüllők,lejjebb meg a cápák voltak megnézhetőek.he.
Ebben az elágazási pontban találtam meg életem második halát,ami megtetszett egy kb kisujjnyi(lányméretű) lény személyében,akiről sok képet csináltattam Gabica örömére:D!!!
A felső szinten folytattuk sétánkat és amint felértünk a lépcsőn,szép piros betűkkel felpingálva beleordított az arcomba,h itt pihizik a terráriumban a világ 5. legmérgesebb kígyója,ami Sydneyben is megtalálható.Annnnnnnyira jó.De ezzel még tökre nem ért véget a buli,mert a 4.,a 3., a 2., és az első legsunyibb kis teremtménye is ott leledzett a plexi mögött.Ezek közül a második legmérgesebb is szeret kígyózni a kertek alatt és rohadt agresszív,szal üljön ki mindenki egy sörrel a kerti székekbe és élvezze a kígyóharapást...Amúgy annyira gonosz fejük van.És nem is látszott mindegyik olyan jól,mert ugyebár amilyen jófejek,sokat vannak egy helyben,h várják a hamit.Csak a poén kedvéért,kiállítottak egy kis teszteredményt is összehasonlítási alapként.1 kiló egeren kísérleteztek és a leghalálosabb mérgú kígyó,ami az itteni sivatagban kúszik a porban,kb 1 mm-nyi méreggel ki tud nyírni 1 kg egeret.Mindenki matekozza ki,h mekkora egy kémcső aljában 1(az egyet képzeljétek óriásinak,sok felkiáltójellel)mm és gondoljon bele,h ő hány kiló.Az a tigriskígyó v mi,ami itt is siklik felénk,már 3 mm méreggel öl meg ue egeret.Annyira barátságosak,nem?
Miután kiakadtam és lehiggadtam,továbbmentünk gekkókat meg hasonló aranyosabb hüllőket nézegetni.Furcsa módon,ők annyira nem voltak maradandóak,mint ezek a kis szörnyek.ÉS csak h ne érjen véget a mese,megnéztük a pókokat.Többek közt az a pók,amiről képet is mutattunk,kiderült,h mégsem annyira ártalmatlan és irritatív mérge van,ami fehérjét bont,csak nem halálos adagban.ÉS megnézhettük a vörös hátú és a sydney-i tunnel pókot,amik mind2-en halálosak és találjátok ki,h merre élnek?Hát persze,h itt.Sőt az a szemét kis tunnel pók CSAK Sydneyben él.Mindegy,elolvastuk,h mi a teendő csípéskor,szal sztem egy életre megjegyeztem,h mien dolgokat kell nyomatni és mien tünetek vannak és a 000-t kell tárcsázni...Naaaa....Befejeztem a gusztustalan részt,most jön a hűűűű,azt nézd és a Gabicagabicagyeremárésnézdmeg!!!!
Bementünk a cápás teremben és megnéztünk pár állkapcsot.A nagy fehér cápa,amelyik olyan híres tényleg egy rohadék.Nem elég,h akkora állkapcsa van,h kb a derekam beférne a szájába erőlködés nélkül,de arra megy,h minél nagyobb traumát okozzon.Ezek után magyarázza meg nekem vki,h a cápák olyan kurva jó állatok.Mindegy.A helyen minden kedves sokfogúnak volt neve és nem tudom,h tudnak aranyos nevet adni egy ien szemét állatnak,de minden rosszat leszámítva akkor is tagadhatatlanul lenyűgözőek.Felettünk is úszkáltak egy csomót és hihetelen érzés volt,h pár cm-nyi átlátszó fal válasz el attól,h én legyek az aznapi uzsija vmelyiknek.Kajakra jöttek utánunk és méregettek minket,ami elég hátborzongató.Hiába tudod,h nem tud közelebb menni,végigfut az agyadon,h fogok még az óceánban úszni...wrrr...
Na,a képek magukért fognak beszélni és el fogják árulni,h tényleg 5 éves voltam,mert tátott szájjal bámultam mindent.Erről videós bizonyítékok is vannak,szal sajnálom,ha a hangom megtöri a látvány mélységét és azt fogjátok majd hallgatni,h "hűűű,baszki ez hatalmas és olyan a cápa,mintha penészedne"...(sajnálom,TÉNYLEG visszafejlődtem egy kicsit,de a legjobbak egyike,h itt csak mosolyognak és nem néznek érte kattosnak,mert itt mindenki az :p)
Akkora ráját láttam,mint még életemben soha.Sztem simán ráfeküdhettem volna a hátára és úszkálhattunk volna együtt,ha nem ennének meg a cápák közben meg ien apróságok...:D
De viszonyítási alapként készültek erről is képek.Ja és amiben még biztos vagyok,h élőben,testközelből soha nem akarok látni se egy cápát,se egy ekkora ráját áthaladni a fejem fölött!!!

Na,még nem volt vége a napnak,mert felpörögtem a sok élménytől és ezért elmentünk parramata felé autókat nézni.Az az út olyan,mint a Hungária,csak nem annyira nyomvályús,sőt.Rádöbbenhettünk,h az autóárak szinte semmiben nem mások,mint az otthoniak és h dugó van este 6 és 7 között. De mivel Adri pörgött,végigtáncikáltam az utat oda-visszí Gabicám és sok kicsi kínai örömére és most lassan eldőlök a padon és még mindig nem ért véget a nap,mert nem volt parkolóhelyünk és perpill tilosban parkolunk és arrább kell állni és...Nincs több.Szal köszönöm,h lefáraszthattam mindenkit és most megyek tartani a drágámban a lelket,h a számítógép igenis jó dolog és legyen még ereje odébbállni,különben ezt a kocsit már a rendőrség fogja elvinni... Czupp,jóéjt és majd még jelentkezek.Gyakrabban!!! :D

pápá ven...

Ma (v tegnap) ellopták az autónkat. Pff… Elég szar érzés, h 1 hónap csodaország után szembesülnünk kell azzal, h a világon mindenhol vannak köcsög emberek. Igaz, h utáltuk a vent és meg akartunk tőle szabadulni, de sztem nem pont így képzeltük el. Mind1, elmesélem…

Ma mentünk volna a belváros másik részébe, h meghallgassuk megint koncertre, de a sors közbeszólt. Nem elég, h szakadt az eső, villámlott, dörgött meg minden ami kell, de ahogy sétáltunk és nem láttuk a kocsit a helyén, felettébb idiótán éreztük magunkat. Eleinte felmerült, h biztos hülyék vunk és máshova parkoltunk, de sajnos be kellett látnunk, h kivételesen nem szétszórtak vagyunk, hanem frankón nincs meg a kocsi (kb. olyanok lehettünk, mint a „Hé, haver,hol a kocsim” című filmben a két dilettáns főszereplő… :D ).

Mindegy, a szakadó esőben visszacaplattunk a lakásba és Gabica felhívta Leaht, aki elmondta, h itt hogy mennek a rendőrséges dolgok. Remélhetőleg a biztosításunk teljes körű és vissza fogják fizetni a kocsi árát, mert ha nem, akkor kaptunk egy istenesen nagy büdös pofont az élettől… :S

Nagy nehezen megtaláltuk a rendőrséget, ami mellett eddig naponta elhaladtunk, de természetesen nem tűnt fel, és beléptünk…

Egy mosolygós rendőr volt oly drága és felvette az adatokat, és mint megtudhattuk, lengyel eredetű a fél családja… Megírtuk a vallomást, közben belépett egy furcsa idegen, akitől összeszorult a gyomrom és hihetetlenül rossz érzés öntött el. A pasi egész testében reszketett és láthatóan félt (ez akkor tűnt fel, amikor le akartunk ülni és a srác felpattant mellőlünk, mintha bántani akarnánk…). Behívták egy szobába, ahol gondolom felvették az ő sztoriját.

A lényeg, h holnap fel kell hívnunk a biztosítót, h mizu lesz velünk, és mindenki kurvára remélje, h nem vágnak meg minket több ezer dollárral, mert elég nehezen lenne most hip-hop pótolható ez a hiány.

Az is rossz, h kiszolgáltatottnak érzem magam a világ másik felén, ahol nem tudok semmit tenni annak érdekében, h visszakapjuk a tütüt vagy vegyünk egy másikat. Fogalmam sincs, h kinek lehet rinyálni a gyorsabb intézkedés végett és csak ülhetek a babérjaimon, amíg történik valami… Utálok függni vmitől, ami nem rajtam múlik, nem tudom befolyásolni és… Nincs autónk, nincs napszemcsink, nincs térképünk és soha többé nincs Rozink. Szal ma szépen elbúcsúzom magamban szeretett tárgyainktól és visszamek inkább angolul H.P.- olvasni, mert a varázsvilágban tudom, h vki úgyis alkotna gyorsan nekem egy repülő kocsit vagy adna egy seprűt… És amíg nem ebben a világban kattogok, nem kell tudatosítanom magamban, h nem mindig fair az élet… De a jó oldalát nézve, eltűnt egy szar dolog az életünkből, ami soha nem tudott a szivemhez nőni, mert utálnivaló volt. És nem csak nekem… Pápá ven…

biztosító..

felkelés után felhívtuk a biztosítót, ismét felvették az adatokat és most várunk, hogy előkerül-e a kocsi.. ha 14 napon belül nem lesz meg, a biztosító kifizeti a piaci értékét.. addig is kapunk egy ingyen bérautót a hertztől.. egész korrekt szolgáltatást adnak évi 70.000huf (!!) casco+kötelező biztosításért..otthon ennyiből 2 havi full casco nem jönne ki.. de hát valamit valamiért.. itt se olcsó amúgy az élet, csak itt más dolgokért kell másfél-kétszer annyit fizetni.. mindenesetre hétfőn megyünk az ideiglenes autónkért, addig metrózgatunk, meg vonatozunk.. akkorajóó.. :S

van no more.. :(

na ez nem a mi napunk volt.. egész nap álmosak voltunk és szenvedtünk, kínunkban angol feliratos rex felügyelőt néztünk német nyelven.. életem legszarabb krimije volt, szánalmasan szar színészekkel, kiszámítható, unalmas történettel, takarítás helyett mégis elfogadható alternatívának tűnt.. délután tina dobott ránk 1 sms-t, h este buli van a városban, és nézzünk le hozzájuk, fel is írtak listára.. rex felügyelő után rászántuk magunkat az indulásra, pont ekkor kezdődött a legnagyobb vihar, eddigi itttartózkodásunk (ez hány t? :)) alatt.. szaladtunk a szakadó esőben a kocsi felé, és pont bőrig áztunk, mire felfogtuk, hogy a kocsink nincs ott, ahol bundeena után leraktuk.. most mi vagyunk a hülyék, vagy ellopták? gyors tanakodás a szakadó esőben, majd feljöttünk a lakásba, gyors körtelefon, hogy mi a teendő ilyenkor.. leah aszonta, hogy parkolási engedéllyel tutira nem vontatja el a rendőrség az autókat, így kizárásos alapon csakis ellophatták. naccerű.. nincs kocsink, nincs napszemüvegünk, nincs többet gps-ünk (a pda megmaradt, bár tölteni nem fogom tudni) és nincs utazás ausztráliában (bár erről a kocsiban található ágynak nevezett lehajtható ülés mérete, és a kocsi állapota miatt korábban már amúgy is lemondtunk). irány a rendőrség, ahol egy jófej (és igen, ezt is életemben először írom le!) rendőr felvette az adatainkat és írt egy jegyzőkönyvet a holnapi biztosítási ügyintézéshez.. útközben hazafelé megálltunk sörért, mert úgy éreztük, hogy ezt most megérdemeljük, és most itthon ülünk és félóránként rádöbbenünk, hogy nincs autónk, nincs napszemüvegünk és nincs többet rozi.. de hogy ki a fasznak kellhetett ez a szakadt szar 15 éves camper van?! biztosításunk hála istennek van, az ausztrál biztosítási ügyintézésről holnap bővebben.. fuck :S

kisváros :D

Tegnap kicsit kiszakadtunk a mindennapjainkból. Ugyan délután keltünk fel, de végre el is mentünk vhova, ahol még nem voltunk… Bundeenaba. Eleinte oda akartunk költözni, de így utólag örülök, h erről letettünk. Gyönyörű hely, de cirka 1 órára Sydneytől és egy tipikus álmos kisváros. Olyasmi, mint egy miniváros, mert van kb. 10 utcája és minden olyan kicsi (abc, tűzoltóság, sőt, még a tengerpart is…). Az első, ami igazán furcsa volt, azok az utak, amiken keresztül el lehetett oda jutni. Hasonlított az amcsi filmekhez, amikor a városból kiszáguldanak és két oldalt hatalmas, sűrű és sötét növényzet takar el minden kilátást és olyan, mintha be lennél zárva egy pályára, ahonnan nem engednének letérni… A klausztrofóbia után egy kis erdő következett, ahol olyan kanyarok voltak, h még Gabica is betartotta a sebességkorlátozást, mert nem egy helyet láttunk, ahol már valaki látta kárát a gyorshajtásnak (ezek szerint az emberi felelőtlenség világszintű probléma, pedig reménykedtem…). A kanyarok után végre egész jó helyre értünk, ahol fák sokasága vett körül minket és rengeteg furcsa madárhang hallatszott. Igen, a sok fa annyit tesz, h rossz helyen kanyarodtunk be, mert Rozi megint bal lábbal kapcsolódott be. Viszont végre értelmes helyre sikerült kerülni, méghozzá egy nemzeti parkba. Rengeteg táblát láttunk kitéve, amiket akkor nyomatékosítanak, ha árvíz van és végre megértettük, h miért. Az egyetlen út, ami átvezet Bundeena felé, egy kis folyórész fölött megy át és lélegzetelállító, ahogy körbevesz mindent a víz és a sok növény, csak annyi a probléma, h a folyó és a part szintje között kb. 50 cméter a különbség. Na, a lényeg, h innen 5 perc múlva be is futottunk a célállomáshoz és kiköthettünk egy zsákutcában egy dombtetőn, csak h hozzuk a formánkat, ahonnan már majdnem lehetett látni a bícset, de lemenni azt persze már nem lehetett. Szal kocsiba megint be és végre eljutottunk a partra, ahol leraktuk a kis, beteg vent és elindultunk felfedezni, h miért tetszett annyira Leahnak ez a hely. Nem volt nagyon meleg, de már volt kb. 3 család, akik fürödtek (én pulcsiba és hosszú ujjúban pont nem fáztam :D) és napoztak! Lementünk a víz közelébe, mert rájöttem, h ugyan már egy hónapja itt vok, de vízhez még nem értem, szal gyorsan beletapicskoltam (Pancsi annyira élvezné ezt a helyet… Annyit tudna sarazni és csapkodni, amennyit csak egy 1 éves akar… :p). A part nem hosszú, de közvetlenül vannak ide nyíló kertek, szal kis irigységgel megállapíthatom, h rohadt kis mázlisták, akik itt tudnak dögleni néha a világ elől elbújva…

Ami még tetszett, az a kis patak volt, amit az óceán alakított ki magának. Kövekkel kirakott kis rész, ahol a homoknak teljesen más színe van a Naptól és annyira drága anyukáinknak való látvány. Olyan kedves, romantikus, de egyszerűségétől szép és különleges. Miután átugrottam a kis mosást, kijutottunk egy útra, ami egy mólóhoz vezetett. Rég láttam ilyen facölöpöket, amiken sok rétegnyi kagyló, hínár és egyéb vízkütyük vannak, de még mindig tetszik. J A mólót sajnos már befoglalták előttünk, szal gondoltunk egyet és elindultunk a sziklákon át a másik partrészre. Megérte. Megint 5 éves lehettem és mászhattam a sziklákra és én voltam a kapitáááány… Hableány is voltam egy kicsit… Kifeküdtem két sziklára és élveztem, h van Nap… Jajj, annyira jó néha a mesékben élni! :D De ha a valóságot veszem, ez akkor is szép és jó itt lenni. És csak, h mindenki érezze a törődést, mindent kapcsolok szinte vkihez. Pancsié lett az iszap és a pici hullámok, fatheré lett a sok nagy hullám, anyukáké a patak, nagyimé a kis házak egyike, a családé önmagában pedig az, h mindenki ott volt velem és az én szememen keresztül láthatott mindent! J

És Petrát most külön kiemelném, mert neki szántam a pillangót, amit láttam. Pici volt, törékeny, dobálta a szél, de szép volt és kitartó. ÉS ami a legfontosabb, jött egy másik pillangó és segítet neki repülni!!! :D Mert léteznek kivételek és ezt más nem értheti…

Na, bocs mindenkitől a kitérő miatt. Vannak olyan dolgok is, amik nem változnak. Ilyen például az, h kitakarítottunk, mielőtt megesz minket minden dzsuva, de ahogy most a „reggeli” teám mellett körbepillantok, semmit nem értünk vele. És a szétszórtság is megmaradt, mert tegnap is sikeresen megállapítottuk a kocsiban, h nincs nálunk fényképezőgép, de mikor Gabica visszament, h megkeresse, kinyitottam a táskát és láss csodát, megtaláltam. Szal senki ne tartson attól, h hazamegyünk és megváltoztunk, mert reggel még mindig veszekedni fogunk mindenkivel és max. a toleranciaküszöbünk lesz kicsit magasabb egy darabig. Szal mindenki visszakap minket kicsit boldogabban, kiegyensúlyozottabban és barnábban… :p

bundeena

kb 1 hét punnyadás és jól megérdemelt semmittevés után megunva a belvárost, rászántuk magunkat, h nekivágjunk a kontinens felfedezésének! jó 60km-t vezettünk dél felé, úttalan utakon hogy megtudjuk, hova nem költöztünk végülis..
picit több, mint 1,5 óra volt odaérni, eleinte fura külvároson keresztül mentünk, egész aranyos házakkal és tengerparttal, de kicsit szürkébb és pukkantabb környék a megszokott belvárosnál (megjegyzem, h még alulról sem súrolta a budapesten megszokott por és kosz szintet!) .. aztán eltávolodva a parttól elhagytuk a repteret is és kiértünk sydney igazi külvárosába.. na ez tipikusan az a környék, ahol minden túl nyugodt, minden nap eseménytelen, az emberek lassan beleőrülnek az unalmas, teljesen monoton kertvárosi életbe.. a filmekben ilyenkor kezdenek különös körülmények között eltűnni a szomszédok, itt se lepne meg, ha 1-2 ház pincéjében fura dolgok kerülnének elő a fagyasztóból :P
na innen még jó 20 km az autópályán, aztán elértük a nemzeti parkot, ahol még láthatóan csak most ébredezik a természet és az élet is.. még zárva volt a jegyárusító bódé, elvétve találkozunk csak autókkal a kétsávos végtelennek tűnő bozótrengetegen keresztülvezető úton.. kicsit befelhősödött az idő, viszont a felhőkön átszűrődő napsugarak valami egész varázslatos hangulatot adtak az öbölnek, ahova hamarosan megérkeztünk.
na ez a hely tényleg érintetlen, a nyaralóövezettel együtt járó minimális civilizáció szinte semmit sem ártott a tengerpartnak: sziklás és homokos tengerparti részek váltakoznak az őshonos növényzettel. a parti házaknál parkoltunk, és a széles homoksávon keresztül lesétáltunk az öbölpartra.. egy család volt a parton, pár gyerek az öbölben úszkált, és néhányan kutyát sétáltattak.. felmentünk a mólóhoz, a hihetetlen nyugalmat és idilli békét csak egy kínai család zavarta meg, akiknél a kikapcsolódás szerencsére kimerült a parkolóban nyalókázással.. otthagytuk őket és átsétáltunk a sziklás tengerpartra, ami egy másik öbölbe vezetett, kikötött, vízen ringatózó vitorlásokkal és megint ez a semmihez nem hasonlítható nyugalom. napoztunk, fotóztunk, megéheztünk, aztán feltöltődve, de farkaséhesen hazajöttünk..
mostanában kezd megint megjönni a kedvem a zenéléshez és a zeneíráshoz.. este a mixemet csináltam, gyakorlatilag szerkezetkész, csak az utolsó két számmal vagyok gondban.. a héten befejezem.. kíváncsi vagyok, hogy mennyire vevők az ausztrálok a zenémre :)

toooooom....

Éljük a kedves párok hétköznapjait. Néha a pokolba kívánjuk egymást,néha agyonkedveskedjük a másikat,vannak hálószobatitkok is,baszunk takarítani,de ezt leszámítva tök jól megvagyunk.
És ismét éljük a teenagerkorunk fényes pillanatait.Dungeon siege!!!(anyukák és apukák kedvéért,az egy számítógépes játék,ahol fantázialényeket kell gyilkolni és kincseket kell szerezni és küldetéseket kell teljesíteni...szal <3)
Minden nap főzök.(tudom,h ez tényleg nem blogtéma,de ha egyszer annyira jól csinálom...) :D
Na jó,kicsit ausztráliai dolgokról... Voltunk a botanikus kertben.Kicsit Margitsziget hangulata van,de sokkal szebb természetesen,mert kap egy kis spékelést: az óceánt... :p
Nem kellett sokat sétálnunk és már ott is voltunk és mindezt második nekifutásra,ugyani sikerült végighapciznom az utat és zsepi nem volt nálunk,szal felkerekedtünk szerezni vhonnan.Elsétáltunk a belváros felé és hatalmas hely Sydney.Hodály nagy banképületek,hotelek,kávézók,burzsuj éttermek és minden ami ahhoz kell,h nem érezd magad soha elég gazdagnak... :D Elsétáltunk egészen a monorailig(az egy ilyen sci-fi vonat,ami körbemegy a fejed fölött a városon),majd vissza haza.Átmentünk a sydey kórházon is,ami kurva szép.Nem csodálom,h itt mosolyognak az emberek.Náluk itt olyan egy kórház,mint náléunk egy szebb irodaház modern hotel-kórház szobákkal.Itt tényleg meg tudnak gyógyulni az emberek,nálunk meg olyan,mintha elásnák őket...Mind1,jobb téma...
Tehát bégre eljutottunk a botanikus kertbe,ahol minden embert felszólítanak,h hagyja majd el kapuzárás előtt a placcot és ingyen lehet megszemlélni mindent.És senki ne etesse a madarakat,mert szemét kis sunyi dögök és harapnak!!!A parkokban felszólítanak mindenkit,h nyugodtan sétálgasson a füvön,ölelje meg a fákat és érezze jól magát...Pfff...Otthon jó esetben nem jelentenek fel,ha mezitláb sétálgatok a füvön bárhol...:S
Az egyik fát már körbekerítették,mert annyian ölelgették meg nyesztették,h elkezdett halódni...Bárki ölelt már meg fát otthon?
Ohhh,egy gyors kitérő...Ez főleg nőnemű olvasóimnak lesz bónusz.Láttatok már kék,pink vagy zöld tampont?Nagyon keményen néznek ki...:D
A botanikus kertre ismét visszatérve szép meg minden,de nagyon irritatív és a 45. orrfújás után inkább egy kínzókamrához tudtam volna hasonlítani,de Gabica csinált képeket,szal mindenki döntse el,h a távolból milyen szép és milyen hülye vok,h nem élvezem... :D
Kicsit honvágyam van,de tudom,h ha hazamek,ez fog hiányozni...Na,majd írok legközelebb is,mert most mennem ekll C.S.I-t nézni és kalandozni a mucosák felé...
Pussz

tádámm...

Hmm.. Különösebben nincs írnivalóm,de mivel blogot ígértem, betartom a szavamat!Mióta életem első husiját kisütöttem,rákattantam a kajakészítésre…:p

Tegnap csináltam spagettit és ma mézes-mustáros husit…Fogalmam sem volt,h mit csinálok,de baromi lelkes voltam és meg is lett az eredménye…Egész furcsa lett az alkotásom. A méznek teljesen más íze ban itt, mint otthon, köszönhetően a furcsa virágoknak, amiknek sokkal gizdább kinézete és illata van. Tehát amikor először megkóstoltam a friss kaját, nem voltam vmi elégedett magammal. De minél többet ettem belőle, annál fincsibb lett. Hál’ Istennek, Gabicám is volt olyan drága és megdicsérte a főztömet és remélem, h ez szívből is jött neki…:D

Tudom,h ez annyira senkit nem érdekelt, de vannak olyan dolgok, amiket muszáj megosztanom mindenkivel, mert igenis büszke vok magamra és elvárom a fejsimit!:)

Tegnapelőtt voltunk kiskoncerten… Meglepően sokan voltak a helyhez képest, szal igazán büszke lehettem arra, h azokhoz az emberekhez tartozom, akikért csillog mindenki szeme. Rég éreztem ilyet, de már hiányzott a dolog! Imádom Tina hangját, kurvára tetszik a zene is, bár sztem magamtól soha életemben nem hallgattam vna meg őket… Ez a mai fiatalság hülyesége… :p

Nehéz beilleszkedni egy olyan családba, ahol megszakíthatatlan kötelék van az emberek között és ahol látod rajtuk, h nekik teljesen természetes, h mindenkivel kevesek. Ez persze abszolút nem baj, de sztem mindenki szereti azt az érzést, amikor vmi különlegeset harcol ki magának. Én most ezen dolgozom és sztem egész jó úton haladok. Igaz, h vannak komoly akadályok, mint pl. a más anyanyelv, de ez áthidalható! Kezdem jobban érezni magamat, amihez nyílván a saját lakás is hozzátartozik, de az még inkább, h kezdem érezni a kialakuló szeretetet irányomba… Tehát összegezve, egész jó itt, de még jobb lehetne… És mivel ügyes és okos kislány vagyok, tenni fogok a jólétemért… :p

2007.09.29. 19:35

ezt most így utólag..

pár napja nem jutottam blogközelbe, úgyhogy kezdjük a tegnapnál.. 11 körül tértünk magunkhoz, 2re bezúztunk az ingatlanügynökhöz szerződést kötni, aztán a papírokkal nekivágtunk sydneynek, parkolási engedélyt szerezni, itt a belvárosban ugyanis szinte mindenhol korlátozzák a parkolást.. (mindenhol max 1 órát szabad parkolni, helyenként pedig fizetni is kell érte – bár ez a ritkább). na.. annak ellenére, h a bürokrácia sokkal tűrhetőbb, mint otthon, és jóval lazábban állnak a dolgokhoz, itt is megfuttattak minket. előszöris a kocsit át kellett jelenteni az új helyre.. irány az rta motor registry központ.. épp sajátos módon ismerkedtünk sydneyvel (bénáztunk 1 kereszteződésben) amikor odajött egy faszi széles vigyorral az arcán, és amikor már apróért nyúltam volna a zsebembe, megkérdezte, h segíthet-e, keresünk-e vmit a környéken, hátha útba tud igazítani. (1.sokk!) ezután az rta-nál az előttünk levő 12 embert kevesebb, mint 10p alatt (2.sokk!) lezavarták. mi is kb 5 perc alatt végeztünk a papírmunkával, beleértve a kocsi regisztrációjának a módosítását, aztán a kapva a lehetőségen egy ausztrál jogsi kérvényezését, az ehhez szükséges gyors szemvizsgálatot, és fényképkészítést, ugyanis a jogsit ott helyben megcsinálták és 5-6 p újbóli várakozás után egy mosolygós ausztrál a nevemen szólítva már nyújtotta is ki az ablakon a kész kártyát! (WOW!) és mindezt olyan gyorsan, nyugodtan és mérhetetlenül kedvesen csinálták, hogy tényleg elgondolkoztam egy pillanatra, hogy ugyanabban a dimenzióban vagyok-e még mindig, mint 2 héttel (és 18.000km-el) ezelőtt.. komolyan mondom, az embernek így egészen megjön a kedve a hivatali ügyintézéshez! na ezek után vissza a kings cross-ra a councilba, ahol percek alatt megkaptuk a parkolási engedélyt, és kész is voltunk az aznapi rohangálnivalóval.. jelzem, hogy ekkor volt 5 óra, azaz a csúcsdugóban minden aznapra betervezett intéznivalót (azaz pesten egy jó egynapos programot) 3 óra alatt sikerült seggbe rúgnunk! éjszaka kártyáztunk egy jót, meg pakolásztunk, közben filmeket töltögettünk le, amit szegény paula nem értékelt annyira, ugyanis forgalomkorlátos internet van mindenhol és kb 4 nap alatt elhasználtuk a havi keretüket.. (ez viszont tiszta kőkorszak, erre nem számítottunk, bocsi ezúton is, ha nagyok leszünk majd megháláljuk..)
ma reggel vmi csoda folytán 9kor sikerült kikászálódni az ágyból, befejeztük a pakolást, kiganéztuk a szobánkat (kb 4 bevásárlószatyornyi szemetet – főleg ásványvizes palackot, meg műzliszelet-papírt – szedtünk össze), aztán lepakoltunk a kocsiba, átzizzentünk a délelőtti csúcson az ingatlanügynökségbe, átvettük leendő lakásunk kulcsait, majd diadalmenet a kings crosson át, egészen a kecónkhoz, ahol nem működött a lift, így gyalog kellett 40kg bőröndöt felhurcolni a negyedikre… ezek után értelemszerűen nem passzoltak a frissen másolt kulcsok, tehát vissza mindent a kocsiba, kulcsok kicserélése az ügynökségnél, vissza a lakáshoz, majd a bőrönd nélküli ajtónyitási kísérlet sikeres abszolválását követően megkezdhettük a kecó birtokbavételét.. beköltöztünk új rezidenciánkba, a fotók szerintem magukért beszélnek.. ezek után gyors bevásárlás, majd kicsi szerelmem átvette az irányítást a konyhában, és olyan tökéletes csirkemellet sütött, h kb fél kilót már sütés közben betoltunk belőle :) asszem egy eddig ismeretlen új tehetsége került napvilágra, tényleg, rég ettünk már ennyire eltalált csirkemellet! gratula, holnap átlépünk a spagettik titokzatos világába :P :D:D:D
ja.. holnap még vhogy netet kell intéznünk, mert anélkül nem élet az élet.. most pedig off, és jöjjenek a képek:

ezt most így utólag..

pár napja nem jutottam blogközelbe, úgyhogy kezdjük a tegnapnál.. 11 körül tértünk magunkhoz, 2re bezúztunk az ingatlanügynökhöz szerződést kötni, aztán a papírokkal nekivágtunk sydneynek, parkolási engedélyt szerezni, itt a belvárosban ugyanis szinte mindenhol korlátozzák a parkolást.. (mindenhol max 1 órát szabad parkolni, helyenként pedig fizetni is kell érte – bár ez a ritkább). na.. annak ellenére, h a bürokrácia sokkal tűrhetőbb, mint otthon, és jóval lazábban állnak a dolgokhoz, itt is megfuttattak minket. előszöris a kocsit át kellett jelenteni az új helyre.. irány az rta motor registry központ.. épp sajátos módon ismerkedtünk sydneyvel (bénáztunk 1 kereszteződésben) amikor odajött egy faszi széles vigyorral az arcán, és amikor már apróért nyúltam volna a zsebembe, megkérdezte, h segíthet-e, keresünk-e vmit a környéken, hátha útba tud igazítani. (1.sokk!) ezután az rta-nál az előttünk levő 12 embert kevesebb, mint 10p alatt (2.sokk!) lezavarták. mi is kb 5 perc alatt végeztünk a papírmunkával, beleértve a kocsi regisztrációjának a módosítását, aztán a kapva a lehetőségen egy ausztrál jogsi kérvényezését, az ehhez szükséges gyors szemvizsgálatot, és fényképkészítést, ugyanis a jogsit ott helyben megcsinálták és 5-6 p újbóli várakozás után egy mosolygós ausztrál a nevemen szólítva már nyújtotta is ki az ablakon a kész kártyát! (WOW!) és mindezt olyan gyorsan, nyugodtan és mérhetetlenül kedvesen csinálták, hogy tényleg elgondolkoztam egy pillanatra, hogy ugyanabban a dimenzióban vagyok-e még mindig, mint 2 héttel (és 18.000km-el) ezelőtt.. komolyan mondom, az embernek így egészen megjön a kedve a hivatali ügyintézéshez! na ezek után vissza a kings cross-ra a councilba, ahol percek alatt megkaptuk a parkolási engedélyt, és kész is voltunk az aznapi rohangálnivalóval.. jelzem, hogy ekkor volt 5 óra, azaz a csúcsdugóban minden aznapra betervezett intéznivalót (azaz pesten egy jó egynapos programot) 3 óra alatt sikerült seggbe rúgnunk! éjszaka kártyáztunk egy jót, meg pakolásztunk, közben filmeket töltögettünk le, amit szegény paula nem értékelt annyira, ugyanis forgalomkorlátos internet van mindenhol és kb 4 nap alatt elhasználtuk a havi keretüket.. (ez viszont tiszta kőkorszak, erre nem számítottunk, bocsi ezúton is, ha nagyok leszünk majd megháláljuk..)
ma reggel vmi csoda folytán 9kor sikerült kikászálódni az ágyból, befejeztük a pakolást, kiganéztuk a szobánkat (kb 4 bevásárlószatyornyi szemetet – főleg ásványvizes palackot, meg műzliszelet-papírt – szedtünk össze), aztán lepakoltunk a kocsiba, átzizzentünk a délelőtti csúcson az ingatlanügynökségbe, átvettük leendő lakásunk kulcsait, majd diadalmenet a kings crosson át, egészen a kecónkhoz, ahol nem működött a lift, így gyalog kellett 40kg bőröndöt felhurcolni a negyedikre… ezek után értelemszerűen nem passzoltak a frissen másolt kulcsok, tehát vissza mindent a kocsiba, kulcsok kicserélése az ügynökségnél, vissza a lakáshoz, majd a bőrönd nélküli ajtónyitási kísérlet sikeres abszolválását követően megkezdhettük a kecó birtokbavételét.. beköltöztünk új rezidenciánkba, a fotók szerintem magukért beszélnek.. ezek után gyors bevásárlás, majd kicsi szerelmem átvette az irányítást a konyhában, és olyan tökéletes csirkemellet sütött, h kb fél kilót már sütés közben betoltunk belőle :) asszem egy eddig ismeretlen új tehetsége került napvilágra, tényleg, rég ettünk már ennyire eltalált csirkemellet! gratula, holnap átlépünk a spagettik titokzatos világába :P :D:D:D
ja.. holnap még vhogy netet kell intéznünk, mert anélkül nem élet az élet.. most pedig off, és jöjjenek a képek:

tk

Ma is megvolt a nap csodája. Egyedül csináltam kaját…És-csak h ne érje szó a ház elejét-nem vmi instant 3 perces dolgot kotyvasztottam,hanem egy rakás sült hús. ÉN vágtam félbe a pipiciciket, ÉN fűszereztem be és perverz élvezettel dágványoltam össze. Csak mindenki megnyugtatására közlöm, h kurva finom lett és hihetetlenül büszke vagyok magamra, mert végre hajlandó voltam magamtól konyhatündérkedni. Ma beköltöztünk…Jaj,furcsa is,h nem ezzel kezdtem,de asszem az ember egója mindig előrébb való…Milyen gyarlók is vagyunk…:D

Na, de nem húzom senkinek tovább az agyát és mesélek a kecóról…A KECÓRÓL…:P

Beállítottuk 10-re óráinkat(telefonjainkat),hogy időben be tudjunk költözni és minden kört lefussunk. Én 9-kor felkeltem és vmien csoda folytán Gabicának is kinyílt a szeme ÉS nem aludt vissza.(tul.kép. ez is lehetne a nap csodája…:p)

Miután nagy nehezen magunkhoz tértünk, gyors fürdés és még a fennmaradó cuccok összepakolása. Pár körben levittük a cuccainkat az álomautónkba (annyira utálom azt a szakadék roncsot… wrrr), és kellemes, otthonos érzést nyújtott, h több szemét volt a szobában, mint bármi más(a ruháinkon kívül). Kezdem érteni, h anyukám mit értett trehányság alatt,de ő sajnos sosem fogja megérteni, h mien a lustaság… Amikor elnyúlsz az ágyon mozizás közben,tömöd magadba a fincsiket, és amikor kiürül vmi, szar dolog, de inkább ledobod magad mellé,mondván, h majd ha mész a konyha felé, kidobod…És ebből lesz a szemétdomb…:D

Na témához visszatérve- nagyon csapongó vagyok mostanában… Ma is elkezdtem beszélni vmiről és a mondatom végén egy másik témába torkollott az így teljesen értelmetlenné vált mondatom… -, elgurultunk a kulcsokért az ingatlanosokhoz,akik már egy bazi nagy borítékba bepakoltak mindent és kedves mosollyal nyugtázták,h ismét bevasalhatják a jutalékukat… Sebaj,nekünk meg felrémlett a távoli kép,ahogy ülünk majd a kis kanapén, nézzük a plazma tv-n a filmjeink/sorozataink egyikét és annyira jó lesz,mint a mesében… De az élet szemét. Mert miért is kaptunk volna olyan kulcsot,ami nyitja is a zárakat?Vagy miért hagytuk volna lent a cuccainkat a kocsiban és jöttünk volna fel,h kinyissuk előbb a lakást??Azért,mert annnnnnnyira nagyon akartuk már,h a miénk legyen ez a hely,h minden racionalitás kiveszett a kis agyunkból és mint az őrült szerelmesek, egyből akartuk és mindig és megint és rawr… ;p

Visszapakoltunk a kocsiba és gyorsan ott is voltunk az eredeti kulcsokért…Láss csodát, ezek már nyitották az ajtót és beléphettünk a kis birodalmunkba…Minden bigyót(szal a fölösleges dolgokat) bepakoltunk, utána pedig elmentünk gyorsan repjegyet venni,h elugorhassunk vacsizni egyet Új-Zélandra majd november vége felé…:p Végül csináltunk egy nagybevásárlást,ami abból állt,h mindenből vettünk jó sokat,h betárazzunk a nehezebb időkre is!!!:D

Hazaértünk nagy nehezen estére,h tényleg birtokba vegyük a kincsünket és…Rózsaszín felhők,mennyország,20 méterrel a föld felett, cupidók, köd, vattacukoros mámor…( remélem elég érzékletesen tudtam taglalni az eufórikus állapotomat…<3)

Még a ruháim kipakolása is nyújtott vmi eddig nem ismert, kedvesen csiklandós örömöt, ahogy RENDBEN betettem a 3 csoportra osztott felsőimet egy polcra(rádöbbentem,h mennyire kevés ruhát hoztam magammal…1 polc 2 szekrényhez képest…brühhhh…), a többit kategorikusan fiókokba rejtettem és az igazi művészet az most következik. A sminkek kipakolása…Annyira keményen,hihetetlenül,fantasztikusan,feledhetetlenül csodálatosan dizájnoltam, h könnybe is lábadhatott vna a szemem…De Gabica is értékelte ezt a pár perces elborulást(vagyis az eredményét) és megörökítette néhány fényképen…

Tehát belaktuk a helyet,csináltam vacsit,láttam csi-t,iszom a teámat és kócosan, álmosan, édesded mosollyal veszem tudomaásul,h ezeket a perceket senki nem veheti már el tőlem…

Puszi mindenkinek….Néha azért hiányoztok egy egész picit… <3

2007.09.27. 2:17